RETRO RÁDIÓ

Kiraboltak egy kislányt a Margit hídnál, fényes nappal

A.Z.
Szerző
A.Z.
Létrehozva2016. 05. 28. 21:47

Ketten lefogták, a harmadik elvette az értékeit a 16 éves lánynak a Margit híd budai hídfõjénél, fényes nappal. A rendõrök gyorsan elfogták a támadókat, akik közül ketten nõk.

A rendőrség szombati tájékoztatása szerint a budapesti pár - F. Ildikó  és élettársa, Cs. János, illetve T. Attiláné nyírbogdányi nő ellen csoportos rablás miatt indult eljárás.

A nyomozás eddigi adatai szerint kedden délben F. Ildikó a híd budai hídfőjénél megszólított egy 16 éves kislányt azzal, hogy adja át az értékeit. A lány nem engedelmeskedett, mire a nő és a másik asszony lefogta, a falhoz szorította és táskájából kivette a pénzét. Amíg a nők a rablással voltak lefoglalva, társuk, az egyik nő élettársa figyelt, nehogy rendőr jöjjön.

Miután a pénzt elvették, továbbálltak, de a kirabolt kislány utánuk ment és megpróbálta visszakérni, amit elvettek tőle. Akkor az egyik asszony megfenyegette, hogy előveszi a kését, mire a lány elfutott és hívta a rendőröket.

A rablókat a járőrök pillanatok alatt, még a helyszínen elkapták, a férfinél megtalálták a rabolt pénzt is. A három embert őrizetbe vették. A két nő, akik a támadást végrehajtották, már előzetesbe is kerültek. A férfi szabadlábon védekezhet - írja a Blikk.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.