
Pszichés problémákkal küzdött az anya, akit fia azután ölt meg, hogy õ késsel rátámadt.
Erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének elkövetésével vádolják azt a középiskolás fiút, aki egy vita hevében többször hasba szúrta édesanyját. A nő a sérüléseibe belehalt.
A hatvani fiú és édesanyja egy házban, de külön lakrészben lakott, mivel a nő, bár régóta pszichés problémákkal küzdött, gyógykezeltetni nem hagyta magát.
Az asszony az utcán rendszeresen idegeneket becsmérelt, otthon pedig a családját szidalmazta, fenyegette, téveszméket hangoztatott, sőt az is megtörtént, hogy a saját ellátására kapott pénzt elégette.
A 2015. június 18-án történt gyilkosság a vádlott otthonában történt. Aznap a 17 éves fiú, látva, hogy az anyja furcsán és erőszakosan viselkedik, úgy döntött, inkább elmegy hazulról, ám az anyja ellenezte ezt.
Anya és fia egyik szobából a másikba rohanva kiabáltak egymással, egyre hangosabban veszekedtek, míg végül
az anya egy 20 centiméter pengehosszúságú késsel a kezében berontott fiához, és megfenyegette, hogy megöli, s gyermekét a karján meg is sebezte.
A fiú erre az ágyra lökte az anyját, kicsavarta a kezéből a kést, majd legalább hatszor hasba szúrta őt.
A szúrások miatt az asszony szervei sérültek, a belső vérzésbe is belehalt volna, ám
fia ekkor már elborult tudattal a szomszéd szobából magához vett egy 70 centiméter nyélhosszúságú baltát, és azzal több ízben, nagy erővel az anyja fejére sújtott.
A fiú anyja megölése után az édesapja munkahelyére sietett, ahol elmondta, mi történt, és segítséget kért. A mentőket és a rendőrséget is az édesapja értesítette.
A Heves Megyei Főügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, a vádlott fiú pártfogó felügyelet alá helyezését, és a több mint félmillió forint bűnügyi költség megfizetésének kiszabását kéri a bíróságtól.







