RETRO RÁDIÓ

Saját húsfeldolgozójában darabolta fel asszonyát a hentes

Saját húsfeldolgozójában darabolta fel asszonyát a hentes
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2016. 03. 29. 14:15

A 45 éves férfit azzal vádolják, hogy megölte a feleségét, a holttestet a házukban kialakított húsfeldolgozóban feldarabolta, maradványait elégette, majd szétszórta. Mindezt azért, mert megromlott házasságuk ellenére az asszony látni akarta közös gyereküket.

Brutális gyilkosság ügyében jár el a Tatabányai Törvényszék. A vádirat szerint a hentesként dolgozó N. János 2014 májusában egyik este megvárta a feleségét a mosonmagyaróvári munkahelye előtt.

Megölte, majd a holttestet kocsijának csomagtartójába rejtette és hazaszállította.

Ezek után megvárta, míg gyermekük elalszik, neje élettelen testét pedig a házukban kialakított húsfeldolgozóba cipelte. Ott hidegvérrel feldarabolta, és megpróbálta elégetni.

Ezután a húsfeldolgozóban használt eszközöket sósavval kezelte, később pedig a maradványokat a közeli réten szétszórta.

A szörnyű gyilkosságra azért került sor, mert a kegyetlen hentes kapcsolata igencsak megromlott a feleségével, ezért a nő úgy döntött, hogy Győrbe költözik. Válófélben voltak, de az asszony azért, hogy az apánál lévő kisebbik gyermekét láthassa, 2014. májusban elhatározta, hogy hamarosan visszaköltözik a házukba. A férj azonban nem tudta elfogadni felesége gyermekelhelyezéssel és visszaköltözéssel kapcsolatos szándékait, ezért úgy döntött, hogy végez vele.

N. János a bíróság előtt nem akart vallomást tenni, és közölte, hogy nem követett el bűncselekményt. Korábban azt állította, hogy felesége életben van, és vitatta a maradványok DNS-vizsgálatának eredményeit.

A per csütörtökön tanúk meghallgatásával folytatódik.

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.