Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.02.19.

Tőrrel indult 12 éves szerelméhez az agresszív szigetvári fiú

A 15 éves Bakos Martin február 17-én tûnt el Szigetvárról. Osztálytársai azonban sejtik, hova indulhatott. Szerintük a viselkedési zavaros fiú Debrecenben élõ barátnõjéhez ment, azt azonban senki sem tudja, miért vitt magával tõrt az útra.

A február 17-én nyomtalanul eltűnt Bakos Martin az interneten ismerte meg mindössze 12 éves barátnőjét. Osztálytársai szerint most úgy döntött, meglátogatja őt Debrecenben.

A Szigetváron élő fiút azóta is kétségbeesetten keresik, ám arra kérnek mindenkit, ha találkoznak vele, semmiképp se próbálják megállítani. Martin ugyanis súlyos viselkedési zavarokkal küzd, pszichológushoz is járt, aggódó anyukája szerint ráadásul gyakran viselkedik agresszívan.

Az esetet még aggasztóbbá teszi, hogy diáktársai állítják,

az egyik szemére vak srác egy tőrt is vitt magával, amikor úgy döntött, felkeresi fiatal szerelmét.

A 12 éves lány érzelmileg rendkívül labilis, öngyilkosságra hajlamos, sőt, szerelmi csalódás miatt állítólag egyszer már megpróbált véget vetni életének.

 

OSZD!OLVASD VÉGIG, MERT FONTOS INFORMÁCIÓKAT TARTALMAZ A LEÍRÁS!DEBRECENIEK JÁRJATOK NYITOTT SZEMMEL!TALÁLJUK MEG...

Közzétette: **Tear** – 2016. február 18.

Martin körülbelül 175 centi magas, vékony fiú. Eltűnésekor fekete farmer nadrágot, sötétkék, fehér feliratos felsőt, szürke, piros-narancs mintás vízhatlan kabátot viselt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Gyászol a sztárvilág: elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

vg.hu

Térképen a régiós üzemanyagárak – ettől függ, hogy visszatér-e a benzinárstop a jövő héten

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Nem mindennapi látványt nyújtó luxus magángép landolt Debrecenben

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés

NÍNÓ

Megrázó helyszíni fotók: újabb halálos motorbaleset történt

NÍNÓ

Önkezével vetett véget az életének a szentesi nő feltételezett gyilkosa

NÍNÓ

Hatalmas erőkkel vonult ki a rendőrség a Tiszai pályaudvarhoz: egy női holttest feküdt az úton

NÍNÓ

Felkavaró fejlemény: Ezt tudta meg a rendőrség az Aszódon talált holttestről