
Egy fiatal egyetemista gyilkolt meg egy 36 éves férfit egy sörözõben. N. B. nem tûrt el egy megjegyzést, ezért rántott kést.
Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, egy embert halálra késelt, és ezzel a saját életét is örökre tönkretette egy egyetemista kedden hajnalban. N. B. albérletben élt. A Bors úgy tudja, hogy jó kedélyű, a bulit sosem megvető, ám hiperérzékeny lelkű fiatal, akinek korábban is akadtak kisebb összetűzései, verekedései.
Facebook-oldala is arról árulkodik, hogy egy rendezett körülmények között élő, szépreményű egyetemista volt B., rengeteg ismerőssel és szerető barátnővel az oldalán.
A kocsmáros szerint nem volt különösebb előzménye a szurkálásnak, ha lett volna, az feltűnt volna neki, mások szerint viszont a vendég valami sértő megjegyzést tett B.-re,
a joghallgatónak ettől borult el az elméje,
és a zsebéből előhúzott bicskával többször megszúrta vitapartnerét. A rendőrök a gyilkosságtól számított két órán belül a lakása közelében elfogták B.-t, a zsebében megtalálták az emberöléshez használt bicskát.







