RETRO RÁDIÓ

Elképesztő: ez okozta a vasúti tömegszerencsétlenséget!

Elképesztő: ez okozta a vasúti tömegszerencsétlenséget!
F. G.
Szerző
F. G.
Létrehozva2016. 02. 16. 14:50

Hihetetlen dolgot állapított meg a hivatalos vizsgálat arról, hogy miért ment egymással szembe és ütközött össze a nyílt pályán két vonat. Az emberi mulasztás nyilvánvaló, és még valami, a szakadó esõ, de azt, ugye, nem lehet felelõsségre vonni...

2015. augusztus 16-án az Acsa és Galgaguta között az egyvágányú vasúti pályán két személyvonat ütközött össze. Ebben közrejátszott, hogy

a korábbi rendtől eltérően nem a nógrádkövesdi, hanem az acsai állomáson kellett volna bevárniuk egymást a szemből jövő szerelvényeknek.

Szakadt az eső, ez okozta a bajt?

Az erről kiállított írásbeli rendelkezést a galgamácsai szolgálattevő az Aszód felől érkező vonat mozdonyvezetőjének és vezető jegyvizsgálójának a vasútállomáson átadta, ők azonban azt nem olvasták el, a szolgálattevő pedig a szakadó esőben nem közölte velük szóban is a rendelkezés szövegét, így annak visszaismétlését sem tudta megkövetelni tőlük.

A vonat nem várt

A mozdony vezetője ezért Acsa-Erdőkürt állomásra érkezve nem várta meg a Balassagyarmatról érkező vonatot, hanem onnan továbbindult Nógrádkövesd felé, holott erre nem volt engedélye.

Röviddel ezután a nyílt vasúti pályán már kb. 55 km/h sebességgel haladt, amikor észlelte, hogy vele szemből a vágányon hasonló sebességgel érkezik az Aszód felé tartó vonat. Amikor a mozdonyvezetők megpillantották egymást, gyorsfékezést hajtottak végre, de a baleset ekkor már nem volt elkerülhető,

Fogház és pénzbüntetés

Öten súlyos csonttöréses sérüléseket szenvedtek, huszonegyen könnyebben sérültek meg, a szerelvényekben pedig 143 millió forint kár keletkezett.  A Balassagyarmati Járásbíróságra benyújtott vádiratban a járási ügyészség a vádlottakkal szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására, és a 365.000,- Ft bűnügyi költségmegfizetésére tett indítványt.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.