Létrehozva: 2015.10.27.

Súlyos ítélet a lánya szeme láttára gyilkoló férfinak

Nem szabadulhat a magyarbánhegyesi vérengzés elkövetõje. Lajos hidegvérrel végzett gyermeke anyjával, Adriennel.

Kislányát a kezében tartva, annak szeme láttára fenyegette meg gyereke anyját, Adriennt T. Lajos tavaly májusban. A magyarbánhegyesi ámokfutó kegyetlen hidegvérrel,

először a nő új élettársával, Csabával végzett, majd amikor 5 éves lánya kicsúszott a karjából, az anyát lőtte hasba.

De nem elégelte meg a vérontást. A lövések zajára kiszaladt a házból Adrienn anyja és annak élettársa , így rájuk is tüzet nyitott. Végül a vérző Adriennhez lépett és megkérdezte:

- Szülnél-e másnak is gyereket?

Majd három lövéssel végzett vele is.

Rezzenéstelen arccal hallgatta végig a két gyilkosságért és két emberölési kísérletért kirótt ítéletet Lajos, mely szerint

soha nem szabadulhat.

A bíró élete végéig rács mögé küldte az elvetemült embert.

Lajos 2005-ben ismerkedett meg Irénnel, akit féltékenységből sokszor megvert. 2009 októberében kislányuk született. Tavaly februárban, Adriennek elege lett a verésekből és visszaköltözött az édesanyjához Magyarbánhegyesre.


Lajos az élettársi kapcsolat megszűnése után lányukat erőszakkal vette magához. Pereskedni kezdtek. Lajos félt attól, hogy a gyereket az édesanyánál helyezik el, ezért és féltékenységében, már korábban eldöntötte, hogy

megöli az asszonyt és annak új párját.


Tavaly május 15-én Szegeden találkoztak, mert ott vettek részt egy vizsgálaton, melyre a gyermekelhelyezési perben kötelezték őket. Utána mindenki elindult Magyarbánhegyesre, Adrienn édesanyjához, Irénhez. Amikor T. Lajos belépett a házba, ott öten tartózkodtak - ekkor szabadult el a pokol!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

mandiner.hu

Magyar Pétert nem Poloska Péterként ismertem – Gulyás Gergely a Mandiner Stratégában

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott