
Lánya padtársára rontott, haját tépve a földön húzta a felbőszült anya
Saját maga vett brutális elégtételt az önkontrollját vesztett anya. Berontott az osztályba és hajánál fogva kitépte a padból lánya osztálytársát.
Lánya padtársára rontott, hajánál fogva a földön húzta a felbőszült anya.
A Marcali Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt állított bíróság elé egy verekedő anyát, aki még tanítási év vége előtt bement a pusztakovácsi általános iskolában azért, mert azt gondolta, hogy az előző nap a gyermekét sérelem érte. Először az igazgatónál reklamált, de aztán úgy döntött, hogy maga veszi kezébe a dolgot. Nem találta meg azt a lányt akit keresett, csak a testvérét, hát nekiesett annak!
Kitépte a padból!
A 14 éves lány az iskolapadból a hajánál fogva kitépte, a hajánál fogva a földre rántotta, majd pedig a földön fekvő lányt többször a mellkasán megütötte és megrúgta. A haját is tépte és ezzel akkor sem hagyott fel, amikor az igazgató megkísérelte őt a gyermektől eltávolítani. A bántalmazott lány nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett. A vádlottat a Marcali Járásbíróság jogerősen két évre próbára bocsátotta.






