RETRO RÁDIÓ

Három év után kapták el a bácsi gyilkosait

B.L.
Szerző
B.L.
Létrehozva2015. 08. 24. 12:37

Kitartó nyomozással sikerült elfogni azt a négy férfit, akik egy 85 éves nyugdíjast vertek halálra és raboltak ki Tápióbicskén.

Négy barát még 2011 júniusában határozta el, hogy pénzhez jut, akár betörés árán is. Egyikük ismerőse volt az a 85 éves nyugdíjas, aki jövedelmét évek óta házi italméréssel egészítette ki. A férfiak úgy tudták, az idős ember sok készpénzt tart otthonában, ezért indultak el hozzá.

Sötétedés után fekete ruhában, arcukat maszkkal takarva törtek be a bácsihoz.

Lerántották az ágyról a földre, pénzt követeltek tőle, majd amikor nem kaptak, viperával ütötték-verték az idős embert.

Egy 20 ezer forintot érő mobiltelefont elvittek a lakásból, majd sorsára hagyták vérző áldozatukat.

A bácsinak annyi ereje még volt, hogy átmenjen a szomszédban lakó fiához segítséget kérni. Az idős embert kórházba szállították, ahol sérülései miatt pár nap elteltével elhunyt.

A négy férfit három év kitartó nyomozásának eredményeképpen, 2014 októberében fogták el. A Pest Megyei Főügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, illetve csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat ellenük.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.