RETRO RÁDIÓ

Elgázolta a HÉV, mégis túlélte a kisfiú

Elgázolta a HÉV, mégis túlélte a kisfiú
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2015. 08. 05. 09:41

Csodával határos módon élte túl a hároméves Krisztofer a sokkoló balesetet, ami kedden történt a csepeli HÉV vonalán. Egy szerelvény elsodorta a sínekre tévedt kisfiút, aki több métert repült. Jelenleg altatásban fekszik, családja pedig azóta is sokkos állapotban van.

Csikorogva fékezett a HÉV, vezetője mégsem tudta elkerülni azt a sokkoló balesetet, ami kedden történt a csepeli vonalon.

A hároméves Krisztofer nála egy évvel idősebb bátyjával csavargott el otthonról, majd a két kisfiú a sínekre tévedt. Épp ekkor érkezett nagy sebességgel a Boráros tér felől az a szerelvény, aminek menetszele elsodorta a gyanútlanul játszó gyereket. Testvére még az utolsó pillanatban el tudott ugrani a vonat elől, Krisztofert azonban méterekre repítette a szerelvény.

A kisfiú csodával határos módon túlélte a balesetet, koponyaműtéte után jelenleg altatásban fekszik, a Bors információi szerint azonban állapota folyamatosan javul.

"A férjem mondta, hogy baleset történt, akkor rohantam ki, és hallottam, ahogyan a gyerek nagyon hangosan, keservesen sír. A bokája és a feje is véres volt. A testvére ijedtében elkezdett rohanni, de az édesapa is nemsokára odaért, biciklivel kereste a gyerekeket a környéken, miután észrevette, hogy eltűntek." - mesélte a Borsnak a sínek közelében lakó Kántor Éva, aki még a HÉV tülkölését is hallotta.

A földön fekvő fiúra apja talált rá először, aki azonnal telefonált feleségének. A szülők azóta is sokkos állapotban vannak, de Krisztofer bátyja és a család többi tagja sem tudta még feldolgozni a balesetet.

"Egész testében remegett, mikor meglátta a fiát, sokkot kaphatott a látványtól, az apuka pedig hazavitte a nagyobbik gyereket, aki sírt, és azt mondogatta, mennyire fél. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a HÉV-en utazott egy fiatal mentős hölgy, aki a helyszínen segített ellátni a kisfiút, rögtön intézkedett a vonatvezetővel együtt."- árulta el a Borsnak Éva.

A baleset kapcsán Krisztofer nagymamája is megszólalt. Az idős asszony elmondta, hogy a család el sem mozdul a kisfiú betegágya mellől, akit ha minden jól megy, holnap már felkeltenek az altatásból.

 

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.