
Egy kis faluból tûnt el, már hetekkel ezelõtt. Most kiderült: elbujdokolt, hogy megvédje kisbabáját.
Május végén tűnt el egy kis faluból egy lány. Nevét személyiségi jogai miatt nem közölhetjük. A 15 éves fiatal végül is önszántából ment el otthonról, amire nyomós oka volt...
Hirtelen édesapjához költözött
A lány szülei már évekkel ezelőtt elváltak, ő pedig egészen tavaly év végéig édesanyjával és annak élettársával élt. Januárban aztán hirtelen vége szakadt az idillnek: a lány az édesapjához költözött, de édesanyja is elköltözött az élettárstól. Majd újabb 5 hónap múltán a lány megszökött az édesapjától. Hírét sem hallották.
Szerelmes lett anyja élettársába
A történet idáig teljesen szokványos. A lány elment, a család lánykereskedőkről beszélt, egészen addig, amíg a helyi pletyka hangja nem lett hangosabb az ő hangjuknál. Az eltűnt lány ugyanis önszántából ment el. Ugyanis amíg édesanyjával, és annak élettársával élt, szerelmes lett a 35 éves férfibe. Érzelmei pedig viszonzásra találtak, testi értelemben is.
Saját édesanyja féltékeny lett rá
A nagymama fogott gyanút.
Lefeküdtél vele?
- kérdezte unokáját, aki ekkor még tagadott mindent. Édesanyja - akiben jóval erősebbek voltak a női ösztönök, mint az anyaiak - megérezte az igazságot. És féltékeny lett a saját lányára, aki inkább kellett a 35 éves férfinak, mint ő. Mire kiderült, hogy a lány terhes a nevelőapától, már nem volt mit tenni. Túljutottak azon az időn, amikor el lehetett volna vetetni a gyermeket. Ehelyett inkább megfenyegették: elveszik tőle, állami gondozásba adják, gyereknek gyerek nem való.
Inkább feladják a keresést
A 15 éves lány tehát gyermeket vár a 35 éves férfitól, akivel úgy tudni, hogy jelenleg is együtt vannak. Haza sem telefonál. Miért is tenné? Édesapja elvetette volna gyermekét, édesanyja utálta, amiért elszerette tőle a szerelmét...







