6 éve

Eltűnt egy egész ékszerészet, nyoma sincs

Nem értik a kárvallottak, hogyan tûnhetett el egy egész ékszerüzlet. A beadott értékeiknek nyoma veszett.

Furcsa bűnügyről tudósított a Szoljon.hu. Szerkesztőségüket egy hölgy kereste fel, aki elmesélte, hogy a szolnoki üzletközpontban lévő ékszerüzletbe adta be karkötőjét és nyakláncát néhány hónappal ezelőtt.

Javítani vittem be őket, azonban kisvártatva sem az ékszereket, sem az üzletet nem találtam.

Nem én vagyok az egyetlen áldozat, feljelentés is született, a rendőrség pedig megkezdte a nyomozást az ügyben. Azóta semmi visszajelzés, és az ékszerek sem kerültek elő" - mondta a nő.

Ismeretlen tettes

Szabó Zoltán rendőr főhadnagy kifejtette, hogy jelenleg még folyamatban van az a nyomozás, amelyet 2014 decemberében indított a Szolnoki Rendőrkapitányság, kisebb kárt okozó csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint jelenleg négy sértettje van a esetnek, de mivel még tart a nyomozás, így több információ a nyilvánosság részére nem adható ezzel kapcsolatban.

Az üzlet hűlt helye

Az ügy érdekessége, hogy a kárvallottak egyöntetűen arról számoltak be, hogy nem csak az ékszereknek, hanem az ékszerészetnek is nyoma veszett az elmúlt hónapok során. Volt, aki próbálta megtalálni őket – ez egy ideig sikerült is, azonban az ékszereket ennek ellenére nem kapták vissza. Amikor ellátogattak oda, ahol az üzlet volt, már csak a hűlt helyét találták. Rövidesen kiderült, hogy a rejtélyes vándorlásnak egy másik rendőrségi ügy volt az oka.

"2014 júliusában indult egy büntetőeljárás sikkasztás bűntett gyanúja miatt a Szolnoki Rendőrkapitányságon, melyben egy ékszer értékesítéssel és javításokkal foglalkozó szolnoki vállalkozás vezetője tett feljelentést a korábbi szolnoki alkalmazottjai ellen – mondta el Szabó Zoltán sajtóreferens. – A nyomozást 2014 decemberében az eljáró hatóság megszüntette, mert a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem volt várható eredmény."

Újabb költözés

A Szoljon.hu nyomozása kiderítette: az üzlet tulajdonosa és az alkalmazottak vitás helyzetbe kerültek, ezért is nyitottak új helyen, új üzletet a korábbi alkalmazottak. Azonban itt sem tevékenykedtek sokáig, hiszen kisvártatva ismét elköltöztek, az elmúlt egy évben pedig maguk a kárvallottak sem akadtak a nyomukra.

 
 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hidegfront vet véget a kánikulának, 14 fokot esik a hőmérséklet - mondjuk, mikor!

origo.hu

Egy gyerekkel is végzett a 22 éves Függetlenség napi ámokfutó

borsonline.hu

"Minden nap itt mentünk el a lányok mellett, ez nagyon durva" - megszólalt a Diósjenőn meggyilkolt lányok rokona

mandiner.hu

Ukrán védelmi miniszter: Elkezdődött a harmadik világháború

metropol.hu

Durva, ami a kánikula mellett hazánk felé közelít, már csak órák vannak hátra

magyarnemzet.hu

Elképesztő rakétaesőt zúdít az ukránok Amerikától kapott szuperfegyvere + videó

vg.hu

Az őrület határán az euro-árfolyam

travelo.hu

Ti már kóstoltátok? Ez a ízkombináció lett a Balaton fagyija

ripost.hu

Las Vegasban villantotta meg tökéletes testét Szandi - Fotó

ripost.hu

Forró videó: Ezt művelte a hotelszobában Lékai-Kiss Ramóna

ripost.hu

Leesett az állunk: így néz ki Rúzsa Magdi a három kisbaba szülése után

ripost.hu

Gáspár Evelin apró bikiniben mutatta meg bomba alakját

További cikkek

NÍNÓ

Sokkoló baleset Soltnál: 3-an szörnyethaltak - helyszíni fotók

NÍNÓ

Elesett a repülőtér felé vezető út, több autó is összeütközött

NÍNÓ

Összeütközött két autó a Rákóczi híd alatt, óriási torlódás várható

NÍNÓ

Újabb baleset az M7-esen, Budapest felé, három autó ütközött

NÍNÓ

Megrázó helyszíni fotók: meghalt az M7-esen balesetet szenvedett nő

NÍNÓ

Hatalmas baleset történt az M7-esen, mentőhelikopter is érkezett

NÍNÓ

Teljes útzár: hatalmas a torlódás a Ferihegyi reptérre vezető úton

NÍNÓ

Fejlemény a balatoni óriáskeréken balesetet szenvedett fiatal ügyében