Amint a %RIPOST% már tegnap megírta egy külföldön dolgozó magyar zenész kegyetlenül megölte feleségét, a kétgyermekes anyát.
Karateoktató volt a meggyilkolt feleség
A férfi basszusgitárosként, felesége karateoktatóként dolgozott Tenerife egyik elegáns szállodájában. A férj egy tompa tárggyal hatalmas ütést mért neje, a 37 éves B. Emese bal térdére és eltörte, ezután bestiális kegyetlenséggel végzett a védekezésre képtelen nővel. A holttestet levetkőztette, kezeit összekötözte, majd kocsija csomagtartójában egy kietlen helyre vitte és kövek alá rejtette.
Miért éppen fél kilométerről láthatja gyerekeit?
A pár közös gyereke, illetve a nő előző kapcsolatából született lánya a gyilkosság idején Magyarországon, a nagymamájuknál tartózkodott.
A spanyol bíróság különös rendelkezéssel tetézte meg a súlyos ítéletet.
A férfi szabadulása után tíz évig nem mehet a gyermekekhez 500 méternél közelebb, hat évig pedig semmilyen módon nem tarthat velük kapcsolatot.
Hogy miért éppen 500 méterre mehet közel hozzájuk, azt senki nem érti.
A Bors úgy tudja, a férfinek, annak ellenére, hogy börtönben ül, sikerült magyarországi ingatlanját eladnia, ezzel próbálva kikerülni, hogy a kártérítés behajtható legyen, a gyerekek ügyvédje azonban feljelentést tett, hogy tisztázzák, kik és miként segítettek L. Péternek az eladásban.








