Létrehozva: 2015.06.25.

Váratlan behatolás: szex helyett kést rántott az asszony

A 33 éves balatonkeresztúri nõ nem feküdt le a férfival, inkább hasba szúrta egy hámozókéssel. Korábban már elítélték emberölés kísérlete miatt.

Hűség, ragaszkodás, féltékenység és nem kevés alkohol is közrejátszott abban, hogy az agresszív nő hasba szúrt egy férfit, aki le akart vele feküdni.

A Somogy Megyei Főügyészség tájékoztatásából kiderült: a nő korábban balatonkeresztúri lakásában élt együtt élettársával, de állandó italozása és féltékenysége miatt párja tavaly karácsonykor elhagyta, és a lakásból is elköltözött.

Nem jött össze a légyott

Az ominózus napon épp szerelmi csalódása miatt elkeseredett nőnél volt egyik barátja, aki partnernek bizonyult az italozásban -, ám ez odáig fajult, hogy nem tudtak úrrá lenni magukon.

Máig érthetetlen okból a nő először azt akarta, hogy a férfi vagdossa meg magát, de amikor ő erre nem volt hajlandó, egy műanyag nyelű,

8 centis hámozókéssel ivócimborája fedetlen mellkasán több karcolást ejtett.

A férfi ennek ellenére abban reménykedett, hogy ágyba viheti a nőt. Ám az ötlet nem igazán tetszett az addigra már erősen részeg, hadonászó asszonynak: fogta magát és a kezében lévő késsel hasba szúrta a szexre vágyó férfit. Ezután megpróbálta a sérülést kezdetleges módon ellátni, a kést és a véres papírtörlőket elrejtette, majd hívta a mentőket.

Nem ez volt az első eset

A szerencsétlenül járt férfin életmentő műtéttel tudtak csak segíteni az orvosok. Mint kiderült, a nőt korábban már emberölés kísérlete miatt elítélték, a legutóbbi eset miatt most előzetes letartóztatásba helyezték.
A Somogy Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat ellene.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

hirtv.hu

Mutatjuk, mi lenne a választás eredménye, ha most vasárnap szavaznánk

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott