5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Korhatáros jelenet Nyíregyházán, a nyílt utcán kezdett szexelni egy pár

Korhatáros jelenet Nyíregyházán, a nyílt utcán kezdett szexelni egy pár
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 11. 16. 16:00

Az akciót többen is végignézték november elején, de azt egyelőre nem tudni, hogy a rendőrség tud-e a történtekről.

Egy pár Nyíregyházán nem tudta tovább türtőztetni magát, ezért egy parkolóban estek egymásnak. A rögtönzött légyottot a Blikk egyik olvasója, Emil örökítette meg, aki éppen a barátaival szülinapozott, mikor kiszúrták az eseményeket.

„A párocska november 8-án, este 8 körül az utcán találkozott. Ám úgy tűnt, hogy a rövid beszélgetést követően egyszerűen nem bírtak tovább ellenállni egymásnak, a férfi leteperte a nőt a parkoló autók között, és heves csókolózásba kezdtek. Ezután már nem volt megállj, felpörögtek az események, a nő és a férfi pedig ott helyben, az utca kövén egymáséi lettek” – idézte fel a férfi, akinek fotója ide kattintva megtekinthető.

A szakértő szerint aki a kellemetlen időjárási körülmények ellenére nyilvános helyen, a szabad ég alatt szexel, valószínűleg nem csak sokkolni akar. „A közterületen szexelők közül sokak direkt választanak forgalmas helyszíneket, mert figyelemre vágynak, de az is gyakori, hogy egyszerűen csak elveszítik a kontrollt, és semmi más nem lebeg a szemük előtt, csupán a vágy és az ösztön csillapítása” – nyilatkozta dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus, aki kitért arra is, hogy a különböző tudatmódosító szerek gyakran hozzájárulnak az önuralom elvesztéséhez.

Az esettel kapcsolatban a lap kereste a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságot, de egyelőre nem érkezett válasz.

„A közerkölcs megsértése nem számít bűncselekménynek, csak szabálysértésnek, így az elkövetők tettükért pénzbírsággal számolhatnak” – mondta dr. Fridman Róbert ügyvéd, aki azt is elárulta, akár 150 000 forintba is kerülhet egy-egy közterületen megejtett légyott.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.