0°C
2°C

Kamilla névnapja

RETRO RÁDIÓ

„Az ötéves fiam meghalt súlyos mulasztások miatt – most harcolok az igazságért”

Létrehozva2025. 12. 28. 07:00
Frissítve2025. 12. 28. 08:30

A kisfiú meghalt. Az apa szerint a kórház a hibás.

Egy sheffieldi édesapa szerint úgy érzi, „mintha egyfajta maffiával harcolna”, miközben közel három éve próbál igazságot találni ötéves fia halála ügyében. Haroon Rashid 2023 márciusában veszítette el fiát, Muhammad Ayaan Haroont, akit a család csak Ayaanként ismert.

Apa
Az apa szerint fia még ma is élhetne

Fia igazáért küzd az apa

Ayaan egy ritka genetikai betegséggel (HACE1) élt, és korábban légzőszervi problémái is voltak. Élete során ötször kezelték a Sheffield Children’s Hospitalben, ahol végül 2023-ban, súlyos adenovírus okozta tüdőgyulladás következtében hunyt el.

„Az ötéves fiam meghalt súlyos mulasztások miatt – most harcolok az igazságért”

Haroon szerint fia halála elkerülhető lett volna. Egy idei év elején készült előzetes jelentés szerint Ayaan az elvárhatónál alacsonyabb szintű ellátásban részesült. A dokumentum bírálta többek között a nagy áramlású oxigénkezelés késedelmes megkezdését, valamint azt, hogy négy órát vártak a gyermek intenzív osztályra történő felvételével.

„Nyolc napon át néztem végig, ahogy szenved. Nem azért vesztette el az életét, mert nem tudott megküzdeni ezzel a vírussal, hanem a katasztrofális ellátási hiányosságok miatt”

 – mondta az édesapa, aki azt állítja, figyelmeztetéseit nem vették komolyan. 

A család különösen megrendítőnek tartja, hogy egy beszámoló szerint a kórházi személyzet nevetését is hallották, miközben Ayaan életfenntartó gépeit lekapcsolták. A Rashid család újabb vizsgálatot követel, miután a megbízott tanácsadó cég jelentése arra jutott, hogy a jobb ellátás sem mentette volna meg a kisfiú életét. 

Haroon elmondása szerint az NHS (Brit egészségügyi szolgálat) panaszkezelési rendszere átláthatatlan, és a folyamat csak tovább mélyítette a család fájdalmát. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy az NHS vezérigazgatójának irodájából tévedésből olyan e-mailt küldtek ki, amely Ayaan ügyének érzékeny részleteit is tartalmazta, több tucat újságíró számára.

Az édesapa hangsúlyozta: nem bosszút akar, hanem változást. 

„Azt szeretném, ha valódi tanulságok születnének, hogy más gyerek ne menjen keresztül azon a szenvedésen, amit Ayaan átélt”

 – mondta. 

A Sheffield Children’s NHS Foundation Trust közölte, hogy részvétét fejezte ki a családnak, és továbbra is együttműködik velük. A végleges jelentést a legutóbbi tájékoztatás szerint 2026 áprilisában adják át a családnak, tudta meg a Mirror.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.