
Meghökkentő: titokzatos piramist talált a NASA egy másik bolygón
A kutatók sem igazán értik, hogy miként kerülhetett oda az építmény. A titokzatos piramist a Ceres nevű törpebolygón fedezték fel és leginkább az egyiptomi piramisokra hasonlít.
Egyelőre rejtély övezi a NASA kutatóinak legújabb felfedezését, amely előtt ezúttal nem csak a közvélemény, de a tudósok is értetlenül állnak. A Mars és a Jupiter között keringő kisbolygón, a Ceresen ugyanis olyasmit fedezett fel a Dawn űrszonda, ami mindent átírhat, amit eddig a Naprendszerről tudtunk. A felfedezés nem más, mint egy hatalmas, szabályosnak tűnő, titokzatos piramis, ami kísértetiesen hasonlít az az egyiptomi piramisokra, így aztán nem is csoda, hogy azonnal beindult az emberek fantáziája, hogy vajon idegen életforma hozta-e létre a képződményt a Ceres felszínén?

A tudósok is értetlenkednek a titokzatos piramis láttán
A NASA Dawn űrszondája éppen a Ceres törpebolygó felszínét térképezte fel, amikor a szonda kamerái megpillantottak egy meglepően szabályos, gúla alakú képződményt, ami ráadásul egy teljesen sík felületről emelkedik ki és mintegy 5 kilométer magas, valamint nagyjából 20 kilométer széles. A titokzatos piramis aztán az Ahuna Mons nevet kapta, de ennél többre egyelőre még a tudósok sem jutottak vele, mert konkrét magyarázatuk továbbra sincs arra, hogy miként kerülhetett oda.

Ezért okoz fejtőrést a felfedezés a tudomány számára
Habár a Naprendszerben számos ismert hegy létezik más bolygókon, de ilyet, mint amilyen az Ahuna Mons most látnak először. A felfedezés egyedülálló abból a szempontból, hogy ez az első ilyen meglepően szabályos, piramis alakú hegy, ami természetesen beindította az internetezők fantáziáját is. Egyesek szerint egy intelligens földönkívüli életforma nyoma lehet a titokzatos piramis, de vannak, akik szerint egy korábbi űrbázis, vagy egy idegen civilizáció által épített emlékmű lehet a Ceres piramisa.
Egyelőre nincs minden kétséget kizáró, hivatalos magyarázat a piramis keletkezésének körülményeire, de a NASA szakemberei szerint a szokatlan jelenségre talán a kriovulkanizmus folyamata lehet a válasz.
Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a Ceres felszíne alól nem forró láva, hanem jég tör a felszínre, ami aztán a hidegben gyorsan megfagy, így az előtörő jég egy hegyet épít fel. Az Ahuna Mons pedig azért tűnik még a laikus szemnek is ennyire szabályos alakzatnak, mert az erózió hiánya ilyen formákat eredményezhet – elméletileg.






