RETRO RÁDIÓ

Egy nő a két exférjével él egy háztartásban: elárulta, ez miért jó

Létrehozva2025. 06. 24. 21:17

Nem bánja, hogy így alakult a helyzet.

Egy nő, aki két férjével él egy háztartásban, azt mondja, hogy ez megszabadította őt a hagyományos nemi szerepek terhétől - írja a People.

két volt férjével él egy háztartásban
Két volt férjével él egy háztartásban a nő / Fotó: Forrás: Pexels

Két volt férjével él egy háztartásban egy nő

A 46 éves Kristie DeGaris elárulta, miként él együtt volt férjeivel és lányaikkal Skóciában. De Garis elmondta, hogy 21 éves korában ment férjhez először, röviddel azelőtt, hogy megszületett volna az első közös gyermekük. Néhány év után azonban úgy döntöttek, külön utakon folytatják tovább. Ezután néhány évvel ismerte meg a második férjét.

Úgy érezte, másodszorra érettebb és elkötelezettebb volt, így vettek egy házat, együtt neveltek két gyereket, ám a járvány előtt elváltak útjaik. Végül úgy döntöttek, hogy továbbra is ugyanabban a házban élnek, mivel nem engedhették meg maguknak, hogy külön öltözzenek. Elosztották a házat, mindenkinek megvolt a saját tere. Természetesen voltak feszültségek, ugyanazok a viták a takarítási szokásokról, költésekről, nevelésről... De Garis azonban továbbra is ellátta a ház körüli teendőket, miközben dolgozott is. Végül úgy döntött, hogy talán könnyebb lesz, ha az első volt férje is beköltözik, aki anyagilag nehéz helyzetbe került.

De Garis elmondta, hogy a család gyorsan megtalálta „az új ritmusát” és otthon kevesebb lett a nyomás. Bár voltak feszültségek, főleg a főzés miatt, addig nem vállalta a szakács szerepét, míg az exférjei nem tanultak meg főzni. Végül mindketten segítenek a konyhában és más házimunkákban is, a mosást is megosztják. A lányai is azt látják, hogy a házimunka igazságosan oszlik el. De Garis szerint nem tökéletesek, de mindannyian azon dolgoznak, hogy békében éljenek együtt a gyerekek érdekében.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.