tóth gabi
Egy nő elmesélte, hogy ő és mostani barátja hogyan találkoztak, amikor ő még csak 18 éves volt, a férfi pedig 41.
A kor sokak számára csak egy szám. A legtöbb ember azonban valahol meghúzza a határt, és felismeri, hogy a nagy korkülönbség párkapcsolati problémákat okozhat.
Ezt azonban könnyebb mondani, mint megtenni, különösen akkor, ha valakivel összeillünk, és boldoggá tesszük egymást. És persze csak akkor, ha mindketten beleegyező felnőttek vagytok, akkor a korkülönbség lényegtelenné válik. Nagyjából erről számolt be egy bizonyos Ellie Liptrot is, aki egy készülj velem videó keretem belül mesélte el, hogyan ismerkedett meg 44 éves barátjával, mivel sokan voltak kíváncsiak a történetükre.
Ellie rendszeresen posztol közösségi média tartalmakat arról, hogy a mostohaanyja a barátja gyerekeinek, annak ellenére, hogy még csak 21 éves – de a rajongók azt mondják neki, hogy „elégedettnek tűnik”, és „amíg boldog, csak ez számít”.
Elmondta, hogy ő és Mark, a párja 2021 decemberében találkoztak először, amikor a lány 18, a férfi pedig 41 éves volt. A páros most 21, illetve 44 éves. Ellie elmondta, hogy ő és egy barátja egy karácsonyi esti kiruccanáson voltak, és a barátja sms-t küldött egy ismerősének, aki megkérte, hogy vigye el őket enni.
Aztán egy szokatlan fordulat során Mark számát kapták meg, aki először nem vette fel a lányokat később azonban elment értük, ez pedig örökre megváltoztatta az életét. Baráti társasággá alakultak – amely Ellie-ből, a haverjából, a barátjából, – aki megadta nekik Mark számát, – majd Markból állt. Rengeteg dolgot csináltak együtt, de aztán 2022 márciusában Ellie arra jutott, hogy „egy kicsit többre tartja Markot, mint barátot”.
Majd az egyik szokásos, baráti találkozójuk során úgy alakultak a dolgok, hogy csókolóztak, aztán pedig már minden alakult magától.
„Azt hiszem, gyakorlatilag összeköltöztem veled [utána]” – viccelődött Ellie.
Ellie aztán 2022 júniusában találkozott Mark gyerekeivel, és egy héttel később már „teljes munkaidőben” együtt is éltek.
Ha nem lettem volna olyan mohó lány aznap este, és nem akartam volna enni, soha nem találkoztam volna Markkal
– viccelődött Ellie.
A videóhoz érkezett kommentekben valaki azt írta, hogy „sok piros zászló” van a történetükben, de sokan megvédték a párt, mondván, hogy „boldogok és egyáltalán nincsenek problémáik”.
Egy másik azt írta:
A férjem 16 évvel fiatalabb nálam, de ő az én világom, és ez működik. Néhányan elfelejtik, hogy a saját életedben az a szép, hogy azt csinálhatsz, amit akarsz
– idézi a Mirror a kommentelőket.