tóth gabi
Az idős férfi ugyanabban a ruhában tért haza, mint amiben eltűnt, és semmire sem emlékszik abból, ami az évtizedek során történt vele.
Gyakran érkeznek beszámolók elképesztő eltűnésekről, majd ugyanilyen meghökkentő előkerülésekről is. A romániai szarvasmarhatenyésztő, Vasile Gorgos története azonban valami egészen hihetetlen. A ma már 95 férfi 1991-ben ment el otthonról, hogy eladjon néhány szarvasmarhát, majd a családja több, mint 30 évig nem látta őt viszont.
Az eltűnést követően a szerettei felvették a kapcsolatot a rendőrséggel, ám a keresés eredménytelennek bizonyult. Ahogy a hetekből hónapok, majd évek lettek, a család kezdte elfogadni, hogy Vasile időközben elhunyt, és többször is megemlékeztek róla. Annál nagyobb volt a döbbenetük, amikor a férfi 2021 szeptemberében megjelent a háza kapujában, mintha csak a semmiből bukkant volna elő. A rejtélyt tovább fokozta az, ahogy Vasile pontosan ugyanazt a ruhát viselte, mint amiben utoljára látták őt az eltűnése előtt, a zsebében pedig egy vonatjegy volt, abból az időből, amikor nyoma veszett. A hírek szerint egyébként, amikor az idős férfi előkerült, egy autót láttak, amint épp elszáguld a helyszínről, ezt azonban hivatalosan nem rögzítették.
A szemtanúk elmondása szerint Vasile, bár zavartan viselkedett, máskülönben teljesen egészséges volt, amit később az orvosok is megerősítettek. Ugyanakkor arra egyáltalán nem emlékezett, mi csinált azalatt a három évtized alatt, amíg távol volt, és a gyermekeit is csak nehezen ismerte fel. A fia a helyi médiának úgy nyilatkozott, először ő maga sem ismert rá az édesapjára, és egyikük sem érti, mi történhetett az idős emberrel.
Ki tudja, hol volt, ki tartotta fogva, talán munkára kényszerítették… Ki tudja, milyen életet élt?
- mondta el a férfi.
A család azóta is arra kér mindenkit, aki esetleg információval rendelkezik Vasile-lel kapcsolatban, hogy vegye fel velük a kapcsolatot - írja a Unilad.