RETRO RÁDIÓ

"Rettenetes szomszéd vagyok, de nem érdekel, a kisbabám az első”

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 07. 29. 19:50

Egy névtelenséget kérő nő számolt be arról, hogy szigorú szabályt hozott otthonában, amivel valószínűleg feldühítette szomszédját.

Egy nő attól tart, hogy a pokoli szomszéd lett belőle, miután megakadályozta a mellette lakó férfit abban, hogy hozzáférjen egy közös területhez. Hozzátette, ő csak a kétéves gyermekét akarja így megvédeni.
 

Egy sorház végében lakom, amely azzal a közös átjáróval van összekötve, amelyet néhány szomszédommal együtt használunk a kukáink ki- és behozatalára. A közvetlen szomszédom is be tud menni a kertembe, aminek őszintén szólva örültem, mert ez gyakran azt jelenti, hogy ő viszi ki vagy hozza be a kukáimat anélkül, hogy kérnem kellene

– árulta el a nő, akinek azóta a kertkapcsolata „közösségi területté” változott. Mint elmondta, a szomszédjának állandóan sok látogatója van, akik nem használják a bejárati ajtót, hanem a kerten keresztül közlekednek - írja a Mirror.

Folyamatosan jönnek-mennek az emberek a  kertemben, az ajtókat pedig nyitva hagyják

– tette hozzá a kétségbeesett anyuka, aki már arra is felfigyelt, hogy az idegenek játékokat lopnak, ráadásul a kisgyermeke majdnem kiszaladt a közös átjáróba, mert az oldalsó kaput nyitva maradt. A nő ezért úgy döntött, mindenkit kitilt a területéről, de nem biztos benne, hogy jogosan teszi ezt, ezért kérte az internetezők segítségét.

A legtöbben megnyugtatták az anyukát, mondván, a gyermeke biztonsága az első. Mint néhányan megjegyezték, a békés, nyugodt élethez is joga van, így azt javasolták neki, hogy lakatolja le az ajtókat.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.