RETRO RÁDIÓ

„A fiaim 24 nap különbséggel születtek, de ikrekként nevelem őket!”

H. A.
Szerző
H. A.
Létrehozva2024. 04. 18. 15:30

Az anya elmondása szerint a két fiú kétszer akkora örömöt jelent, de ötször annyi munkával jár.

Egészen döbbenetes: egy édesanya két gyermeke közel egy hónap különbséggel bújt ki édesanyjuk hasából. A különös szüléshez azonban nehéz, fájdalmas út vezetett. Tíz év leforgása alatt öt vetélése volt a 32 éves, Kaliforniában élő Jenna Herrerának, ezért párjával, a 39 éves Joe-val úgy döntöttek, béranya segítségével vállalnak közös gyermeket. Az örömük határtalan volt, amikor megtudták, hogy a kiválasztott béranya a biológiai gyermekükkel várandós, ám hamarosan kiderült: a gyermekáldás kétszeres lesz, mivel időközben Jenna is teherbe esett.

Jenna Herrera ikrei
A két kisfiú, Alexander és Joseph 24 nap különbséggel jött a világra: egyikük béranyától, másikuk természetes úton / Fotó: Northfoto

Jenna végül 2023. október 1-jén szülte meg a kisfiát, Josephet, majd 24 nappal később a béranya adott életet a másik babának, aki az Alexander nevet kapta. A család végül arra jutott, hogy bár a fiúk tulajdonképpen nem ikrek, mégis akként fogják felnevelni őket.

Most itt vannak az ikreink – kétszer akkora öröm, de ötször annyi munka! A béranya és én mindennap beszélünk, és amikor a 12. héten jártam, elmondtam neki, hogy én is terhes vagyok. Nagyon örült nekünk

– nyilatkozta Jenna, akinek egy korábbi kapcsolatából már született két lánya, ám előtte volt három vetélése is. Amikor összejött jelenlegi párjával, Joe-val, előbb természetes úton próbáltak közös gyermeket vállalni, de miután kétszer is elvetélt, a béranyaság mellett döntöttek. Jenna azt is elárulta, a fiaik születése után is közeli kapcsolatban maradtak a béranyájukkal, és bár a kétszeres gyermekáldás meglehetősen váratlanul érte őket, ezáltal lett teljes a családjuk.

Jenna Herrera és gyermekei
Jemma és gyermekei  Fotó: Northfoto

Fogalmam sincs, hogy a későbbiekben ikreknek fognak-e kinézni. Nagyon kíváncsi vagyok

– tette hozzá a nő, a Mirror beszámolója szerint.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.