tóth gabi
A házaspár korábban már kötött egy kompromisszumot, ám végül mégis csúnyán összevitatkoztak.
Napjainkban továbbra is az a jellemző, hogy a gyermekek az apjuk vezetéknevét kapják meg, ám egyre gyakoribb az is, amikor mind a két szülő családnevét megöröklik, különösen, ha az anya maradt az utolsó, aki ezt a nevet viseli. Egy férj Reddit-posztjában elárulta, a feleségével mindketten egykék, akik utolsókként vihetik tovább a vezetéknevüket: emiatt korábban kötöttek egy megállapodást, a leendő gyerekeik nevével kapcsolatban, ám a neje nemrég ezt teljes mértékben fel kívánta rúgni.
Amikor összeházasodtunk, abban állapodtunk meg, annak ellenére, hogy megtartja a vezetéknevét, az elsőszülöttünk az én vezetéknevemet kapja, a másodszülötté pedig az övét, nemtől függetlenül. Akkoriban ezt korrekt kompromisszumnak tartottam, és ő is
- írta meg a férfi, hozzátéve, azt a megoldást elvetették, hogy a gyerekeik mindkettőjük nevét megkapják, mivel az eredmény túl hosszú lenne, és nem is hangzana jól.
Hét évvel az esküvő után jutottak el oda, hogy gyermeket vállalhassanak, ám a feleség most azzal a kéréssel állt elő, az elsőszülött kapja az ő vezetéknevét, és a második a férjét.
Nem különösebben érdekelne, de már a 30-as éveink végén járunk, és nincs nagy esély rá, hogy lehet több gyerekünk. Mondtam neki, hogy nem ebben állapodtunk meg, mielőtt összeházasodtunk. Azt felelte, tudja, de mivel ő az, akinek ki kell hordania a gyereket, először az övét kell megkapnia
- tette hozzá a férfi, aki ekkor végső megoldás gyanánt felajánlotta, adják mindkettőjük vezetéknevét a gyereküknek, de a felesége ezt elutasította. A házaspár végül olyan csúnyán összekapott, miután sehogy sem tudtak kompromisszumot kötni, és egyikőjük sem akart engedni, hogy már a válás is felmerült a férfiben.
Mindeközben a Reddit-felhasználók értetlenül álltak a szerintük gyerekes és ostoba vita előtt.
Kérlek, ne legyenek közös gyerekeitek!
- jegyezte meg egyikük.
Komolyan, még gyerekeik sincsenek, és már ez a vita forrása?
- tette hozzá egy másik kommentelő, mialatt többen is egyetértettek abban, ha már ezen így összevesztek, akkor sok gondjuk lesz még a jövőben szülőkként, és talán érdemes lenne párterápiára menniük - írja a Mirror.