RETRO RÁDIÓ

„Sok észlelés leírása illik rájuk” – Egy férfi állítja, megfejtette a Loch Ness-i szörny rejtélyét

N.T.
Szerző
N.T.
Létrehozva2023. 11. 14. 08:30

Egy Loch Ness-i szörnyvadász, aki 32 éven át kereste a mitikus szörnyeteget, úgy véli, hogy végre megoldotta a rejtélyt.

A 60 éves Steve Feltham ez idő alatt ugyanabban a mobil furgonban lakott a tó partján, és még mindig ugyanaz a távcső van nála, mint amikor elkezdte kutatását. A férfi most úgy gondolja, hogy Nessie valójában egy hatalmas harcsafaj lehet, amelyet Európából hoztak át és akár 10 láb magasra is megnőhet, és 200 kg-ot is nyomhat, majdnem olyan nehéz, mint egy bengáli tigris.

loch ness
A férfi szerint ez lehet a legkézenfekvőbb magyarázat Fotó: Pexels (Képünk illusztráció)

Feltham kifejtette, hogy mint az köztudott, a viktoriánusok sportolás céljából welsi harcsákat telepítettek a brit tavakba. A faj szerepel Jeremy Wade Édesvízi szörnyek című műsorának egyik epizódjában is, amelyben a műsorvezető elmondta, hogy olyan nagyok, hogy akár gyerekeket is el tudnának nyelni és akár 100 évig is élhetnek.

Feltham éppen ezért úgy véli, hogy a Wels harcsa lehet az a titokzatos Loch Ness-i szörny, amely közel egy évszázada táplálja a skót folklórt.

Sok észlelés leírása illik rájuk. És ha a viktoriánus időkben jelentek meg, akkor az 1930-as években erősödhettek meg. Mostanra azonban a populáció csökkenőben lenne, ami megmagyarázza, hogy miért kevesebb az észlelésük is.

A férfi a több mint 30 éves kutatásával kapcsolatban elmondta:

A munkám nagy részét a képek megcáfolása teszi ki. Ezek általában hajóhullámok, szél vagy különféle állatok. De aztán van az az 5%, és amikor ez történik, és nem tudok megmagyarázni egy képet, akkor nyilvánosságra hozzuk, hogy az embereknek lehetőségük legyen elemezni a legutóbbi észlelést

– írja a Daily Star.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.