Fordulat a balatonfüredi tragédiában: Mégsem tudni ki vezette az autót?

„Nagy lelkierőt kell vennünk, hogy elinduljunk egy úton” – kezdi Tóth István. A férfi szombat délután arra érkezett haza a munkából, hogy két kislányát elütötte egy autó. Míg a nagyobbik gyermek kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, a 9 éves Edina életéért hiába küzdöttek az orvosok. Amikor István azt mondja, kérdezzek, azt javaslom neki, hogy csak beszélgessünk, talán jólesne neki.

„Arra kértem őket, mentsék meg a lányom!”

Először a tényeket kezdi sorolni: két órakor végzett munkahelyén, kevesebb, mint negyed óra múlva pedig már az utcájukban álló rendőrautókat látta. Először azt hitte, a Harley fesztivál miatt lehetnek ott, csak akkor látta meg lánya rózsaszín biciklijét, amikor közelebb ért.

A nagyobbik lányom csak annyit mondott, ne haragudj apa, nem mi voltunk a hibásak, túl gyorsan jött az autó.

A másik lányomat éppen ellátták a mentősök, a volt munkatársam rendőr férje tartotta az infúziót. Könyörögtem nekik, hogy mentsék meg a lányomat!”

Csak egy sms-t kaptak a gázolótól

Edina életét azonban már nem tudták megmenteni az orvosok. Istvánék pedig azóta is csak várják, hogy megjelenjen náluk a gázoló. Ám miközben a híradások arról szólnak, hogy az autót egy állapotos hölgy vezette, a hátsó ülésen pedig egy gyermek ült, az apa azt mondja, nagyobbik lánya egészen másról számolt be a főorvosnak.

Azt hajtogatta, hogy valami bácsi szállt ki a kocsiból kék pólóban. Nem keveri össze a gyermek a rendőrökkel,

tudja, hogy ők kék egyenruhában voltak, de az a férfi, akiről ő beszél, nem rendőr volt. A szemtanú is látta.” A kék pólós férfiról azonban egyelőre senki nem tud semmit, de a terhes hölgy sem kereste fel őket – pedig azt ígérte. „Csak egy sms érkezett, az is arról szólt, hogy imádkoznak Brigittáért. „De hát ő szenvedte a könnyebb sérüléseket!” – hördül fel István, aki közben ügyvédet is fogadott. „Az igazságot akarjuk! Nem szeretnénk, ha bárki lefizetné, mondjuk a tanút! Korrupciómentes ügyet szeretnék!”

Kikészítette kislánya ruháját a temetésre

Aztán azt mondja, nem is volt még igazán ideje ezzel foglalkozni. Kedden a temetést intézte, a mérhetetlen gyász pedig a napok múlásával még inkább ráborult a családra. „Nagyon hiányzik a kislányom! Sorra törtek elő az emlékek, ahogy bementem a szobájába, hogy előkészítsem a ruháját. Holnap kell vinnünk Győrbe.

Péntek délután lesz a temetés

– mondja, és hallom, ahogy a szél bele-belekap a telefonba. Mert közben elindult otthonról, bele a fekete balatoni éjszakába, mert úgysem tud aludni, és a helyét sem leli otthon. Én pedig halkan csak a feleségéről kérdezem.

Megviseli a családot a gyász

„Már majdnem marcangoltuk egymást. Be kell vinnünk holnap a kislányom lakcímkártyáját, de nem találtuk sehol. Össze is kaptunk, de mondtam neki, hogy nyugodjon meg...” Aztán hirtelen, mintha feléledne, azt kérdezi, hogyan nézhet ezentúl a gyermekei szemébe?

A legkisebb még csak kétéves, de már kérdezget. És akkor jön a sírógörcs. Önmagamat hibáztatom.

Százszor lepörgettem már, mi lett volna, ha nem megyek be dolgozni? De bementem, mert a kicsi elballagott az óvodából és engem az vezérelt, hogy szeptemberben már négy gyermeket kell beiskoláznom.”

Strandra mentek volna

Csak annyit mondok: tényleg? Hiszen szombat volt. Túlórázni ment be. „Mentünk volna a strandra.

Pénteken elmentünk az Aldiba fagyit venni, előtte nap meg dinnyéért. Azóta is ott van a hűtőben

– mondja. A hétvége már nem kezdődhetett el a Tóth családnál. A lányok úgy döntöttek, gyorsan leszaladnak még a játszótérre, amíg édesapjuk hazaér a munkából. Velük volt a 7 éves kisfiú is.

A kisebbik fiam majdnem részese volt a balesetnek! A szemtanú fogta meg, mert ő szaladt volna utánuk

– mondja István. A család rengeteg részvétnyilvánítást kap, és a balatonfüredi önkormányzat is azonnal a segítségükre sietett. Egyedül a rendőrök viselkedtek furcsán a balesetkor. „Lekezelően beszéltek velünk, az apósommal kiabáltak is, hogy mindjárt megverik. Nagyon nem vagyok megelégedve a rendőrség munkájával. A védősisakról beszéltek nekem, de nem túrázni mentek a lányok. Tényleg nem vettek fel sisakot, de ez szerintem nem egyedi.” A kétely mégis süt a hangjából. Miért nem volt sisak, miért dolgozott, miért hajtott gyorsan az autó, miért nem voltak féknyomok? És közben csak a mérhetetlen hiány.

A doktornő is azt mondta, hogy szükség volt rá odafönn. De én még annyi mindent nem tanítottam meg neki.

Bevallom, felkeresek egy parapszichológust, Klárikát innen a telepről. Ismerem, remélem, tud majd nekünk segíteni feldolgozni ezt a tragédiát. Ha kibeszélem, akkor jobb” – mondja. A család már csak egyet szeretne. A kis Edina szerveit felajánották, több gyermek életét is megmentve ezzel. István azt mondja, nagyon örülne, ha felkeresnék őket a családok, ahol a gyerekek a szerveket kapták. Nem akarja tudni sem a nevüket, sem a címüket.

Csak ha egy puszit adhatnék az arcukra. Az nagy megkönnyebbülés lenne

- mondja.