
Így kell helyesen lélegezni – végzetes lehet, ha máshogy csinálod
Lehet egész életedben rosszul vetted a levegőt.
Elképesztő, de minden, amit a helyes légzésről tudni vélsz téves. Amióta a cickányhoz hasonló emlős őseink körülbelül 225 millió évvel ezelőtt, a késői triász időszakban a tengerből a szárazföldre másztak helytelenül lélegzünk. Valahogy mégis sikerült fajként fennmaradni évezredek óta. Érdekes nem? De mindig van hová fejlődni.

Dr. Ali, az Emerdenci fogorvosa szerint, az egyik legrosszabb dolog, amit tehetünk, ha a szánkon át veszünk levegőt. Ez furcsán hangozhat, hiszen akkor mi van ha bedugul az orrunk? Nyugalom van megoldás és a szakember nem a levegőbe beszél, ugyanis az egészségügyi szakértő szerint, azért veszélyes a szájunkon keresztül lélegezni, mert ez megfosztja a szánkat a légfontosságú nyáltól, ami csökkenti a védelmet és felmerülnek az ínyproblémával kapcsolatos kockázatok.
Egyes szélsőséges esetekben ez szepszishez vezethet, ami pedig végzetes is lehet. A modern élet velejárója, hogy elég nehezen fogadunk be rövid idő alatt komoly információt, így a Daily Star összegyűjtötte, hogyan kell helyesen lélegezni lépésről lépésre.
Első lépés
Csukd be a szád. Elég egyszerű lépés, ha nehezen megy érdemes egy népszerű influenszer tanácsát megfogadni, aki minden éjszaka ragasztószalaggal tapasztja le a száját.
Második lépés
Most, hogy lezártad a szádat, jöhet a legfontosabb- koncentrálj az orrodra, használd az orrlyukaidat és finoman szívd be az oxigént, mintha egy finom szivattyú lennél - javasolja a Daily Star írója, aki megnyugtat, hogy ha esetleg nem látod az oxigént ne aggódj, ott van.
Szívd be a levegőt, a többit pedig a tüdőd elvégzi.
Harmadik lépés
A levegő beszívása (vagy belégzés) általában körülbelül fél másodpercig tart (ez egy időmérték). Kivéve, ha rossz napod van és le akarsz nyugodni, ebben az esetben hosszabb is lehet. Valószínűleg maximum tíz másodperc. Vagy ha víz alatt vagy, de ne lélegezz víz alatt.
Miután megvolt a lélegzet, ideje a végső lépéshez hozzálátni, vagyis a belégzés ellentétét megcsinálni, ami a kilégzés. A következő pedig... nincs következő. Készen is vagyunk. Ugye milyen egyszerűen ment?






