RETRO RÁDIÓ

Furcsa helyzet: fogai adták vissza a látását egy nőnek

Létrehozva2025. 08. 17. 15:30

Mindössze csak három ember vehetett részt a ritka műtéten, ahol a fogakat felhasználva adták vissza a látást a betegeknek.

Egy nő, aki tíz éven át vak volt, most először láthatta férjét és kutyáját, miután egy különleges és szokatlannak hangzó műtét során a fogát ültették be a szemébe.

fog
Egy ritka műtétnek köszönhető, hogy a fogai segítségével kapta vissza a látását Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció)

A 75 éves Gail Lane, aki a kanadai Brit Columbia tartománybeli Victoriában él, tíz évvel ezelőtt veszítette el látását. Egy autoimmun betegség miatt a szaruhártyái – vagyis a szem elülső részén található, a tiszta látáshoz elengedhetetlen lencsék – hegesedtek el. Idén februárban azonban minden megváltozott, amikor Lane egyike lett annak a három embernek, akik részt vehettek egy ritka műtéten, az úgynevezett oszteo-odonto keratoprotézisen (OOKP). A kétlépcsős beavatkozást gyakran nevezik „fog a szemben” műtétnek is. Ennek lényege, hogy a beteg saját fogából készítenek egy alapot, amelyre egy mesterséges szaruhártyát ültetnek, majd ezt beültetik a szemüregbe - olvasható a Daily Mail cikkében.

A műtét után Lane fokozatosan kezdte visszanyerni látását. Először csak a világosság és sötétség közötti különbséget érzékelte, később pedig a mozgásokat is – például partnere segítőkutyájának, Pipernek boldog farkcsóválását. Ahogy a gyógyulás folytatódott, egyre tisztábban látta a kutyát, majd a környezetét is. „Sok színt látok, és már a külvilágot is érzékelem. A fákat, a füvet, a virágokat – csodálatos érzés újra látni ezeket a dolgokat” – mondta a CBC News-nak.

A folyamat egy fog eltávolításával kezdődik, amit hosszában kettévágnak és lecsiszolnak, így egy sima lemezt készítenek belőle. Ezután egy apró lyukat fúrnak bele, amelybe egy optikai eszközt – egy mesterséges szaruhártyát – ültetnek, és azt rögzítik. A fogból és optikai hengerből álló szerkezetet (OOKP) három hónapra a páciens arcába, az orca szövetei közé ültetik, hogy ott erek és kötőszövetek fejlődjenek rajta. Ez létfontosságú, hogy a szervezet ne lökje ki, amikor később a beteg szemüregébe helyezik, általában egy műszem fölé.
A csodálatos műtétnek köszönhetően Lane hat hónappal később először láthatta életében párját, akivel a látása elvesztése után ismerkedett meg. „Mostanában már más emberek arcának vonásait is kezdem látni, ami szintén nagyon izgalmas” – mesélte. Saját arcát sajnos még nem képes felismerni, de reméli, hogy hamarosan erre is lesz lehetősége egy új szemüveg segítségével.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.