
Még nem késő szén-monoxid érzékelőt venni!
Ha nyílt lánggal melegíted otthon a vizet vagy ilyen berendezéssel fűtesz, mindenképp be kell szerezned egy szén-monoxid érzékelőt, mert az életed múlhat rajta!
Nyakunkon a fűtési szezon, ezért érdemes már most felkészülni az ezzel járó veszélyekre is, főleg a szén-monoxid mérgezés megelőzésére. Ez a halálos gáz ugyanis minden évben szed néhány áldozatot, pedig egy érzékelő felszerelésével ez elkerülhető lenne.
Kinek érdemes a gáz ellen védekeznie?
A szén-monoxid az ember számára láthatatlan, színtelen, szagtalan, íztelen, a levegőnél egy kicsivel könnyebb mérgező gáz, ami a tökéletlen égés során jön létre és egy percen belül ölhet is. Vagyis a nyílt égésterű vízmelegítő berendezéssel vagy fűtőeszközzel rendelkezőknek érdemes óvatosnak lenniük! Ilyen berendezés például a konvektor, a kazán vagy a kályha és a kandalló.
Mikor ölhet a gáz?
Ha veszélyes mennyiségben gyűlik össze abba a helyiségben, ahol tartózkodunk. A katasztrófavédelem szerint a csendes gyilkosnak is nevezett gáz felhalmozódása a lakásban alapvetően három okra vezethető vissza:
- nem megfelelő a nyílt lánggal égő berendezés műszaki állapota;
- a nyílt lánggal égő berendezés levegő utánpótlása nem biztosított;
- elmaradt a berendezések karbantartása, tisztítása vagy a kéményseprés.

Hogyan előzhető meg a mérgezés?
- Évente legalább egyszer ellenőriztessük szakemberrel a fűtőeszközt.
- Vegyük figyelembe, hogy a lakás levegőjét használja például a páraelszívó, a szagelszívó vagy épp a szárítógép is a nyílt égésterű berendezésen kívül. Éppen ezért a szén-monoxid-mérgezések elkerülése érdekében gondoskodni kell a lakás rendszeres szellőztetéséről. Nem elég néha kiszellőztetni csak azt a helyiséget ahol a berendezés működik!
- Az új típusú, jól szigetelő nyílászárókba résszellőzőt kell szereltetni.
- Éljünk az ingyenes kéményseprés lehetőségével és végeztessük is el minden évben.
- Senki ne fűtsön háztartási hulladékkal, lakkozott, festett vagy nedves fával.
- Szerezzünk be egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelőt.
Mi alapján válasszunk érzékelőt?
Érdemes olyat venni, ami elemmel vagy akkumulátorral működik, hogy áramkimaradás esetén is működjön. Csak megbízható forrásból vásároljunk és nézzünk utána, hogy a kiválasztott darab nem szerepel-e a katasztrófavédelem negatív listáján. Ugyanitt a pozitív, bevizsgált darabok listája is megtalálható, ami segít a választásban. Miután megvettük a készüléket, semmiképp ne próbáljuk ki otthon! Egy kipufogóhoz tartott vagy cigarettafüsttel lefújt érzékelő olyan terhelést kap, hogy életmentésre alkalmatlan lesz. A felszerelésnél pedig mindig tartsuk be a gyártó előírásait.






