MEDICINA

Szerző Ripost

2 hónapja

A vegán életmód előnyei, amit akár már néhány hét után érezhetünk (x)

Az egész a vegetáriánusokkal kezdődött, akik kizárják a húsokat az étrendjükből. Majd jöttek a peszketáriánusok, akik kizárólag halat fogyasztanak, más húsfélét nem. Nem sokkal később pedig megjelentek a vegánok, akik semmiféle állati eredetű terméket nem esznek, legyen szó húsról, tejtermékről, tojásról vagy mézről. A vegánság, mint életmód, ennél azonban sokkal többről szól. A következőkben kifejtjük, hogy pontosan mit is takar az, ha valaki vegán, kitérünk ennek környezeti és személyi vonatkozásaira, előnyeire. Sőt azt is bemutatjuk, hogy milyen pozitív hatásokat érezhetünk már igen rövid időn belül, ha áttérünk a vegánságra.

Szerző Ripost

 

Miről szól a veganizmus?

Kezdjük rögtön azzal, amit a legtöbben tudnak a vegán életmódról, ez pedig az, hogy igen szigorú táplálkozást kíván. A vegánok nem fogyasztanak semmiféle állati eredetű terméket, hogy ezzel csökkentsék az állatok kihasználásának mértékét és a saját ökológiai lábnyomukat. (Köztudott ugyanis, hogy az állattartás nagyban hozzájárul a légkörben található üvegházhatású gázok mennyiségének növeléséhez, nem is beszélve a szűkös vízkészlet kiaknázásáról.) Emellett igyekeznek helyi termelőktől származó élelmiszereket beszerezni, hogy csökkentsék a szállítmányozással járó környezeti károk mértékét. De közel sem merül ki ennyiben ez az életmód!

A vegánok összességében minden olyan gyakorlatot visszaszorítanak, amivel ártanak a bolygónak. Vegyük példaként a ruházkodást! Nem hordanak bőrből készült termékeket, inkább az ökológiai „bőrt” részesítik előnyben. Nem vásárolnak fast-fashion ruhákat – hiszen egy egyszerű póló előállítása is hatalmas nyersanyagigénnyel bír –, inkább turkálóból öltözködnek. Igyekeznek minél kevesebbet járni a világot, hiszen a repülés is rombolja a környezetet, de ha mégis utaznak, akkor a vonatot részesítik előnyben. De ez csak néhány példa erre a komplex életszemléletre. 

A vegán életmód sok előnnyel jár, vitaminokban gazdag étkezés. Fotó: 123rf.com

A vegán életmód rövid távú előnyei

A fent leírtakból egyértelmű lehet, hogy a vegán életmód követése számtalan pozitív hatással bír a bolygóra. De érdemes azt is sorra venni, hogy az emberi szervezet miért lehet hálás a vegán táplálkozásért! Az ugyanis biztos, hogy megköszöni majd, egyes pozitív hatások ráadásul már igen rövid idő alatt megmutatkoznak. 

Itt azonban fontos megjegyezni, hogy az előnyöket kizárólag akkor tapasztalhatjuk meg, ha nem egyszerűen csak kihagyjuk az állati eredetű termékeket az étrendünkből, hanem pótoljuk is az azokban található vitaminokat és ásványi anyagokat! A szervezetünknek ugyanis igenis szüksége van fehérjékre, kalciumra és még sok más, húsokban és tejtermékekben megtalálható anyagra. Ezt ne felejtsük el most, miközben megnézzük, hogy milyen pozitív változásokat tapasztalhatunk meg egy teljes, egészséges vegán táplálkozással! 

Jobb emésztés

Kétségtelen, hogy a vegán étrend szegény fehérjékben, ugyanakkor igen gazdag rostokban és vízben! Ez pedig biztosan felgyorsítja majd az emésztést, ami hosszabb távon akár fogyást is eredményezhet. 

Általános jókedv

Általános jelenség, hogy ha az ember valami jót tesz, akkor jobban is érzi magát. Sokan, akik áttérnek erre az életmódra, arról számolnak be, hogy könnyedebben fogják fel a mindennapi problémákat és hogy általánosságban elégedettebbek az életükkel, mint korábban. Ez olyasmi, amire nem számítanánk egy életmódtól, de mindenképp érdemes megtapasztalnunk a saját bőrünkön. 

Egészségesebb vércukorszint

A növényi alapú étrend igen jót tesz azoknak, akik cukorbetegségben szenvednek. Ennek egyik oka, hogy csökkenti a vércukorszintet, a másik pedig, hogy eközben hagyja az inzulinnak, hogy tegye a dolgát a sejteken belül. Ha valaki megszabadulna a diabétesz kellemetlen mellékhatásaitól, érdemes egy próbát tennie ezzel az étrenddel. 

Szebb bőr

Ha valaki csak és kizárólag növényeken alapuló ételeket fogyaszt, akkor szinte elkerülhetetlen, hogy több vitamint vigyen be a szervezetébe, gondolunk itt kifejezetten az A-, C- és E-vitaminokra, illetve antioxidánsokra. Ezek pedig egytől egyig sokat tesznek azért, hogy egy szebb, egészségesebb bőrképet kapjunk. 

Több energia

Itt csak egyszerű matekról van szó: az állati eredetű termékeket igen nehezen emészti meg az ember, ez viszont a növényekről nem mondható el. Éppen ezért sokkal több energiánk marad minden másra, ha nem kötjük le a szervezetünket az emésztéssel. Egy próbát mindenképpen megér, nemde?

Pihentetőbb alvás

Lehet, hogy napközben tele vannak energiával, ám a vegán diétát követők hajlamosabbak könnyebben lenyugodni a nap végén és álomra hajtani a fejüket. A könnyebb elalvásban ráadásul rengeteg magas magnéziumtartalmú gyümölcs és zöldség – például édesburgonya, brokkoli, kel, avokádó, mandula – is a segítségükre van

Alakítsuk ki!

A megfelelő ásványi anyagokkal és vitaminokkal telített vegán életmód tehát kifejezetten egészséges lehet. Ha odafigyelünk, hogy a szervezetünk minden szükséges tápanyagot – például fehérjéket – megkapjon, akkor koncentrálhatunk az életmód pozitív hozadékaira. Azt pedig már láthatjuk, hogy ezekből akad bőven! 

(x)



 

Szerző Ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!