Létrehozva: 2021.04.13.

Már kora ősszel rendelkezésre állhat az oltás a gyerekek számára

Már kora ősszel rendelkezésre állhat a koronavírus elleni védőoltás az Egyesült Államokban a 12 és 15 év közötti fiatalok számára, és valószínűleg a gyermekorvosok fogják beadni – mondta hétfői virtuális sajtótájékoztatóján Andy Slavitt, a Fehér Ház vezető Covid-19-tanácsadója.

„Ami a gyerekeket illeti, az oltásnak van egy jól bevált menete, ami a gyermekorvosi rendelőkön keresztül történik. Ez egy bizalmi pont a gyerekek és a szülők számára is” – mondta Slavitt.

Az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok március végén jelentették be, hogy klinikai vizsgálati eredményeik kimutatták: a Covid-19 ellen közösen kifejlesztett vakcinájuk hatékonysága 100 százalékos a 12 és 15 év közötti gyermekek körében. A vállalatok pénteken kérték az általuk gyártott oltás engedélyezésének kiterjesztését az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hivatalától (FDA), amely eddig a 16 évnél idősebbek beoltását hagyta jóvá ezzel a vakcinával.

„Reméljük, hogy kora ősszel már a középiskolás gyermekeket is be lehet oltani” – mondta a hétfői sajtótájékoztatón Anthony Fauci, Joe Biden amerikai elnök járványügyi főtanácsadója, aki egyébként az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) igazgatója is.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) legfrissebb adatai szerint eddig csaknem 190 millió adag Covid-19-vakcinát adtak be az Egyesült Államokban. Ez azt jelenti, hogy vasárnap óta körülbelül 2,6 millió amerikai kapott oltást, és az elmúlt hét napi átlaga 3,2 millió.

A CDC arról is beszámolt, hogy a lakosság több mint 36 százaléka – csaknem 121 millió ember – kapott legalább egyet a Covid-19 elleni vakcinából, és a lakosság több mint 22 százaléka – körülbelül 74 millió ember – minden szükséges oltását megkapta. Tizenegy olyan tagállam van az Egyesült Államokban, ahol a felnőtt lakosság több mint 50 százalékát már beoltották. Az első három „legoltottabb” államban, New Hampshire-ben 64 százalék, Új-Mexikóban 57,6 százalék, Connecticut államban 55,3 százalék az arány.

Joe Biden amerikai elnök a múlt héten bejelentette, hogy két héttel az eredetileg kitűzött május 1-jei határidő előtt, már április 19-ére elérhetővé teszik az oltást minden felnőtt számára az Egyesült Államokban. Ez azt jelenti, hogy kivétel nélkül minden felnőtt jogosulttá válik arra, hogy regisztráljon és megkapja az oltását. „Nincs több zavaros szabály. Nincs több zavaros korlátozás” – fogalmazott Biden.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg