RETRO RÁDIÓ

Vérplazmaadásra várja a fertőzésen átesett hallgatóit és dolgozóit a Semmelweis Egyetem

Létrehozva2020. 10. 02. 19:33

A Semmelweis Egyetem (SE) figyelemfelhívó akciót indít annak érdekében, hogy minél több gyógyult koronavírusos hallgató és intézményi dolgozó adjon vérplazmát az új betegek gyógyítása érdekében.

Az SE pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a súlyos koronavírus-fertőzéses betegek kezelésének leghatékonyabb, és máig egyetlen bizonyított módja a plazmaterápia, a szérum kizárólag a gyógyult betegek véréből állítható elő, ezért kulcsfontosságú, hogy közülük minél többen vegyenek részt plazmaadáson.

A közlemény idézi Szabó Attilát, az SE klinikai rektorhelyettesét, aki elmondta, hogy a járvány második hullámában nemcsak a pozitív esetek száma növekedett, hanem a kórházi ellátást igénylő betegeké is. Az ő kezelésükre továbbra is kevés célzott terápiás lehetőség érhető el. Hozzátette: néhány antivirális gyógyszerrel kapcsolatban vannak ugyan biztató eredmények, a leghatékonyabb gyógymód továbbra is a vérplazmaterápia. Kulcsfontosságú tehát, hogy minél több gyógyult beteg vegyen részt a plazmaadáson, hiszen csak az ő vérükből készülhet el az életmentő szérum – emelte ki.

Fotó: Pixabay.com

Jelezték, vérplazmát minden, a vírusból kigyógyult személy adhat, attól függetlenül, milyen tüneteket mutatott nála a fertőzés, vagy mennyire volt súlyos a betegség lefolyása, tehát azok is, akik nem szorultak kórházi kezelésre. A plazmaadásra jelentkezőknél először vérvételre kerül sor, amire nem szükséges éhgyomorral érkezni, ugyanis kizárólag abból a célból vizsgálják meg a mintákat, hogy elegendő antitest található-e bennük.

Szabó Attila elmondta, a koronavírus-fertőzés esetén eltérő, mennyi ellenanyagot termel a szervezet, a hatékony plazmaterápiához pedig szükséges, hogy ennek szintje meghaladjon egy bizonyos értéket. Első alkalommal minden jelentkezőtől egy kémcsőnyi vért vesznek le, ennek vizsgálata után pedig külön értesítik azokat, akik a vérükben található ellenanyag szintje alapján alkalmasak plazmaadásra.

A vérplazmavétel eljárása gyakorlatilag hasonló a véradás folyamatához, ám ennek során a vérnek csak a sejtes elemek nélküli, fehérjéket és antitesteket is tartalmazó részét használják fel.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.