RETRO RÁDIÓ

Müller Cecília: az időben meghozott intézkedések nagyon hatékonyak voltak

Létrehozva2020. 04. 28. 22:00

Müller Cecília azt mondta, napok óta nagyjából azonos számú új igazolt fertőzöttet regisztrálnak, a korábban hozott korlátozó intézkedésekkel sikerült visszaszorítani a vírus reprodukciós rátáját. Kiemelte, az eddigi védekezési intézkedések célja az volt, hogy senki ne maradhasson egészségügyi ellátás nélkül.

Az időben meghozott járványügyi intézkedések nagyon hatékonyak voltak, Magyarország legfőbb sikere, hogy sikerült ellaposítani a járványgörbét, de a koronavírus-járvány elhúzódó lesz – jelentette ki az országos tisztifőorvos kedden Budapesten, az Országgyűlés népjóléti bizottsága előtt.

Müller Cecília azt mondta, napok óta nagyjából azonos számú új igazolt fertőzöttet regisztrálnak, a korábban hozott korlátozó intézkedésekkel sikerült visszaszorítani a vírus reprodukciós rátáját.Kiemelte, az eddigi védekezési intézkedések célja az volt, hogy senki ne maradhasson egészségügyi ellátás nélkül.„Sok mindent tettünk, sok minden van már mögöttünk, és ennek vannak látható eredményei” – fogalmazott.Azt mondta, most a zárt közösségekre, idősotthonokra, szociális intézményekre és a kórházi osztályokra összpontosítanak. Ezeket a gócpontokat kell ma kezelni – fogalmazott, hozzátéve: itt kell segíteni, hogy a járványt „megfogjuk”, és a lehető legkevesebb áldozat legyen ezekben az intézményekben.Jelezte, folyamatos volt a különböző – kórházaknak, háziorvosoknak – szóló eljárásrendek megújítása. Kiemelte: azzal, hogy az egészségügyi rendszert felkészítették, jó pár hetet nyert az ország.Az intézkedések egyik célja, hogy minden beteg számára rendelkezésre álljon a megfelelő ellátás egy olyan fertőzés esetében, amely ellen nincs oltóanyag és terápia. Utóbbival kapcsolatban azt mondta, hogy Magyarországon is rendelkezésre állnak azok a gyógyszerek, amelyek a leghatékonyabbaknak bizonyultak eddig a kezelésben. Müller Cecília közölte, jelenleg 2649 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván, 291-en hunytak el. Megjegyezte: országonként különbözik, hogy kiket sorolnak a koronavírusban meghaltak közé; minden állam másképpen szolgáltat erről adatot.

Budapest, 2020. április 10.
A kormany.hu által közreadott képen Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján 2020. április 10-én.
MTI/kormany.hu
Fotó: kormany.hu

 

Jelezte, hogy továbbra is a fővárosban és Pest megyében található a legtöbb fertőzött. Az országos tisztifőorvos kitért arra, hogy nagy fegyelmezettséget tapasztalt az emberek részéről.

Ezen intézkedések nélkül a vírus reprodukciós rátája 2,2 lenne a tudósok szerint, vagyis egyetlen fertőzött átlagosan 2,2 embernek adná át a betegséget, ami gyors felfutáshoz, milliós nagyságrendű fertőzötthöz vezetne – közölte Rétvári Bence. Azt hangoztatta, hogy Magyarországon kisebb mértékű megbetegedést regisztráltak, mint gazdagabb államokban. Ez annak is köszönhető, hogy igyekeztek a lehető leggyorsabban lépni. Az 1 millió lakosra jutó elhunytak számát tekintve Európa legkevésbé súlyosan érintett harmadába tartozik Magyarország – jegyezte meg. Felállt a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs, amely naponta tájékoztatást ad. Létrehozták a koronavirus.gov.hu oldalt is, amelynek hatalmas a látogatottsága – tette hozzá.Az államtitkár azt mondta, hogy mindegyik kórház megkapta a legfrissebb kézikönyvet a koronavírus-járvány kezeléséről.Hosszú, hónapokig tartó védekezésre kell készülni, így sokáig szükség lesz a védőeszközökre. Felelőtlenség lenne hirtelen szétosztani a készleteket, noha azok bőségesek. Pontos ütemtervet kell ebben követni – vélekedett Rétvári Bence. Azt is mondta, hogy Magyarországon kevesebb egészségügyi dolgozó betegedett meg, mint máshol a világon.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.