RETRO RÁDIÓ

Megható történet, így mentette meg egy 6 éves kislány a testvérét

Megható történet, így mentette meg egy 6 éves kislány a testvérét
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 04. 23. 11:45

A hatéves kislány tudta, hogy rá van szükség ahhoz, hogy a kisöccse meggyógyuljon. Épp ezért még egy mûtétnek is kész volt alávetni magát.

A hatéves brit Sophia Ashby és kisöccse, a még babakorú Caleb között szorosabb a kapocs egyszerű testvéri köteléknél. Caleb ugyanis a nővérétől kapott csontvelőnek köszönheti, hogy esélyt kapott a gyógyulásra.

A négy hónapos baba szívrendellenességgel jött a világra, és születése után komoly műtéten esett át.  A beavatkozás után viszont olyan alacsony volt a fehérvérsejt-száma, hogy sürgősen csontvelő-átültetést javasoltak az orvosok, mert ebben az állapotban a legkisebb fertőzés is az életébe kerülhetett volna.

A hatéves Sophiát az orvosok alkalmasnak találták donornak, a kislány pedig bátran vállalta  a műtétet, amelynek során a csípőcsontjából nyerték ki a csontvelőt.

Két hét múlva kiderült, hogy a pici szervezete befogadta a testvére csontvelőjét, így Caleb végre a gyógyulás útjára léphetett - Sophia pedig azóta egy pillanatra sem hagyja magára a kisöccsét. Egyelőre a kórházi iskolában végzi tanulmányait, mivel csak hat-nyolc hét után térhet haza a család.

A kozmetikusként dolgozó anyuka nagyon büszke bátor kislányára, aki a megterhelő procedúra alatt is végig mosolygott, és tudta, hogy jót tesz. Így is volt, hiszen a baba élete az átültetés sikerén múlt. "Ha odaadom Calebnek a csontomat, akkor élni fog" - jelentette ki a kislány az operáció előtt.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.