4 éve

Ez történik a testeddel, ha túl sok vizet iszol: gyilkosod lehet a fanatikus fogyókúra

Ha túl keveset iszol, az árt a testednek. De azt kevesen tudják, hogy túl sokat inni sem jó. Szélsõséges esetben a túl sok víz akár meg is ölhet!

Szerző Ripost

Mindenhonnan azt halljuk, hogy igyunk minél több vizet. De vajon van egy határ, ami fölött már ártalmas a vízfogyasztás? Úgy tűnik, igen!

A vízmérgezéses esetek jó része furcsa fogadások nyomán alakul ki. Egy 28 éves anyuka például egy rádióműsorban, nyereményért vetélkedve ivott meg két óra alatt több mint 10 liter vizet, méghozzá úgy, hogy a hányás vagy a vécére menés azt jelentette volna, hogy kiesik a versenyből. Bár a díjat megnyerte, hazafelé már zokogott a fejfájástól, és a bal szemére elvesztette a látását. Otthon további rohamokon esett át, életét csak a kórházi ellátás tudta megmenteni.

A szervezet vízháztartása nem tréfadolog, a vese körülbelül 800-1000 millilitert, azaz legfeljebb egy litert tud feldolgozni óránként. Egy egészséges felnőttnek egy nap átlagosan 3-4 liter vízre van szüksége, ám ennek egy részét az ételeinkkel is magunkhoz vehetjük. A zöldségek, gyümölcsök sok vizet tartalmaznak, de a levesek fogyasztása is feltornázza a bevitt víz mennyiségét.

Ha óránként egy liternél többet iszol, a többletet a veséd nem tudja azonnal feldolgozni. Ez a vízmennyiség a sejtekben raktározódik el, így azok megduzzadnak. A feldolgozás után pedig egyszerűen többet szaladgálsz majd a vécére. Ez önmagában még csak kellemetlen lenne, ám ha az ásványi anyagokat is kiüríted, a szervezeted nátrium-szintje komolyan lecsökkenhet, így a szervezet nehezen szabályozza a várnyomásodat. Ez pedig komoly problémákhoz vezethet – épp ezért felejtsd el, hogy a fogyókúrában rengeteget iszol, és ezzel spórolsz a bevitt étellel.

Ha pedig annyira túladagolod a vizet, hogy az izom és a zsír mellett már az agyad is raktározni kezdi, abból komoly baj is lehet. A vízmérgezés jelei a fejfájás, a zavartság, a szédülés, ha pedig az agyban növekedni kezd a nyomás, a beteg akár agykárosodást is szenvedhet, extrém esetben pedig kómába eshet és meg is halhat. Épp ezért óránként fél-egy liter víznél semmiképp sem szabad többet inni, ha pedig a vizeleted víztisztává válik, emellett pedig különös fáradtságot, görcsöket, fejfájást tapasztalsz, a kezeid és lábaid pedig megdagadnak, lehet, hogy túl sokat ittál. A vizeleted színét is érdemes figyelni: sem a sötét sárga, sem pedig a víztiszta nem jó, a világos, áttetsző sárga árulkodik a megfelelő hidratáltságról. A maratoni futóknak is fel kell jegyezniük, mennyit isznak a verseny során, nehogy túl sok folyadékot vigyenek be.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Aggasztó hírek érkeztek az egykori Magnumról, Tom Selleckről

origo.hu

Nagyon súlyos orosz bejelentés érkezett

borsonline.hu

Riasztották a rendőröket: szörnyű tragédia történt az M3-as autópályán

mandiner.hu

Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát: így érhet véget szerinte az orosz-ukrán háború

ripost.hu

Két pici fiát hagyta hátra a hétvégén elhunyt fiatal színésznő

vg.hu

Szó szerint igazi nagyágyút küldött a frontra Moszkva, videón a Tyulpan bevetése

ripost.hu

Gyanús videóval üzent Vajna Timi

mindmegette.hu

Itt a trükk! Így tudsz könnyek nélkül hagymát pucolni

veol.hu

A Provident Pénzügyi Zrt. munkatársat keres Kereskedelmi Tanácsadó munkakörbe (x)

ripost.hu

Balhé a budapesti buszon: „Felb.sztad az agyamat, húzzál lefele” – zavarta le utasát a sofőr - videó

ripost.hu

„Kicsi lelked sokat szenvedett, de most már nyugovóra térhetsz” – búcsúzik vőlegénye a Nagykőrösön vonat elé lépett Barbitól

she.life.hu

Kedves lányos anyukák! Kérlek, beszélgessetek a lányotokkal az intim higiéniáról!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

MEDICINA

Így tartsd a hűtőben a gyömbért, igazi csodaszer lesz

MEDICINA

Tisztítsd meg az ereidet, ez a hagymakúra segít

MEDICINA

Gyors teakúra, ami segít ledobni a karácsonyi felesleget

MEDICINA

Rosszul alszol éjszaka? Ez a zseniális trükk segít

MEDICINA

Kotyogós vagy kapszulás, kiderült, melyik kávé az egészségesebb

MEDICINA

Óvatosan az alkohollal, ezek a jelek mutatják, hogy már sokat iszol

MEDICINA

Áztasd a lábad ecetbe és nem bánod meg

MEDICINA

Ez az olcsó téli zöldség a legjobb a köhögés ellen