Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.06.

Eszméletlen, mi derült ki a szemüvegesekről, ez maga az őrület

A szemüvegesek általában intelligensnek néznek ki - most azonban egy kutatás azt látszik bizonyítani, hogy sok esetben valóban okosabbak, mint a jól látók. De vajon mi lehet ennek az oka?

A University of Edinburgh kutatói a kognitív funkciók genetikájának feltérképezése közben kapcsolatot találtak a látásromlás és az intelligencia között. Vagyis úgy tűnik, igaz az a sztereotípia, hogy a szemüvegesek intelligensebbek,mint jól  látó társaik.

A vizsgálat során a kutatók 300 486, 16 és 102 év közötti életkorú ember adatait elemezték – ők 57 különböző, korábbi tanulmány valamelyikében vettek részt Ausztráliában, Európában és Észak-Amerikában. A vizsgálatok során a kognitív képességüket mérték fel, de a DNS-üket is vizsgálták. Azok, akik a teszteken a legtöbb pontot érték el, 30 százalékkal nagyobb eséllyel voltak szemüvegesek, mint azok, akik gyengén teljesítettek. A résztvevők egyikének sem volt stroke-ja és nem küzdöttek demenciával.

A kutatásból az is kiderült, hogy a jó tanulási képességek és az ehhez kapcsolódó gének a szív- és érrendszeri egészségre is hatással vannak. Azt viszont sajnos nem tudták megmondani a kutatók, hogy pontosan mi az oka az intelligencia, a rossz látás és a szív- és érrendszeri egészség összefüggésének. A téma alapos kutatása azonban segíthetné az Alzheimer-kór elleni küzdelmet.

A kutatócsoport 148 olyan gént azonosított, amely hatással van a gondolkodásra, a memóriára, az érvelésre, az agyi feldolgozás gyorsaságára és a térérzékelésre. Ezek közül 58-at korábban sosem azonosítottak, pedig magyarázatot nyújthatnak azoknak a genetikai különbségeknek a megértéséhez, és ahhoz, hogy kiderüljön, mi történik a demenciához hasonló betegségek esetén.

A jó gondolkodási képességek nemcsak a szemüvegességgel vannak genetikus kapcsolatban, hanem a jobb szív- és érrendszeri, valamint mentális egészséggel, a tüdőrák kisebb kockázatával és a hosszabb életkilátásokkal is.

Érdekes, hogy amikor egy néhány évtizeddel korábbi, 3000 résztvevős kutatás során az intelligencia genetikai hátterét vizsgálták, a tudósok szinte semmit nem találtak. Most azonban, közel 100-szor ennyi résztvevő esetén majdnem 150 olyan genetikai régiót sikerült azonosítani, ahol az észbeli képességek eldőlnek. Vagyis minél nagyobb volumenű a kutatás, annál több esély van az idős kori kognitív problémák megértésére – épp ezért további vizsgálatokra van szükség a témában.

Szexisebbek a szemüveges nők?

Felmérések szerint a férfiak csaknem fele bolondul a szemüveges nőkért. Sokan intelligensebbnek látják őket, mások pedig kedves, visszahúzódó, elegáns típusoknak tartják a szemüveget viselő lányokat. A legtöbben úgy gondolják, hogy az a nő, aki nem cseréli kontaktlencsére a szemüvegét, meri vállalni az igazi személyiségét, sőt, nem egy esetben kitűnik a tömegből.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek