RETRO RÁDIÓ

Újévi csodában bízik a halálos agydaganattal kisbabáját váró nő

Újévi csodában bízik a halálos agydaganattal kisbabáját váró nő
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2017. 12. 27. 16:35

Gyógyíthatatlan agydaganatával már többszörösen túlélte, amit orvosai jósoltak neki. Még néhány hét van hátra a szülésig, imádkozik, hogy legalább addig életben maradjon. Nem adja fel, utolsó leheletéig küzd kisbabájáért. Szívszorító történet!

A felkavaró történetet Dana egyik barátja osztotta meg az interneten. A 17 éves lány februárban szülné meg kisbabáját, de az orvosok nem várnak addig. A 34. hét után császármetszéssel a világra segítik. Utána megkezdődhet Dana sugárkezelése, ami 9 hónappal is meghosszabbíthatja a lány életét. Dana betegsége ritka eset, ugyanis a daganatnak ez a fajtája a 10 év alatti gyermekeknél fordul elő. Azt nem tudják, hogy nála mi okozza a daganatot, de az orvosok nem hiszik, hogy a terhesség hatással volt a betegség kialakulására. Sajnos a kezelés csak átmeneti megoldás, mert ebből a betegségből még senki sem gyógyult meg.

Dana átlagos fiatalként élt 21 éves barátjával és és nem gondolták, hogy bármi elronthatja boldogságukat. Valósággal a mennyekben röpködtek, amikor megtudták, hogy Dana kisbabát vár, fel sem merült, hogy nem tartják meg szerelmük gyümölcsét. Egy nap azonban Danának nyelési zavarai lettek. Barátnője azzal nyugtatta, biztosan a stressztől. Aztán amikor az iskolába menet a buszmegállóban hirtelen megszédült, úgy érezte nem bír járni. Akkor arra gondolt, biztosan csak a terhességtől van. Ám a tünetek egyre gyakrabban jelentkeztek és elment az orvoshoz. Az MRI vizsgálat agydaganatot mutatott ki, Danába pedig fájón hasított a gondolat, hogy a durva betegség súlyos, akár végzetes következményekkel járhat a babára.

                                                                                                                                   De elhessegetett magától minden negatív gondolatot, hiszen tudja, hogy testének mindenekelőtt erőre van szüksége, hogy kisbabája elérje azt a súlyt, amivel jó életeséllyel születhet meg. S hogy mi lesz utána? Dana bízik magában, bízik a csodában!  Reméli, hogy a sugárkezelésekkel tényleg érdemben  hosszabbíthatják meg az életét.  Szeretné igazi édesanyaként szeretni kisbabáját, úgy, hogy a lehető leghosszabb időt töltsék együtt. "Reménykedem és bízom. Talán néhány napot, talán hetet adnak az égiek. Köszönöm a sorsnak, hogy anya lehetek, ez mindennél többet jelent a számomra" - mondta Dana.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.