RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen, de sok nő, emiatt az ital miatt nem esik teherbe

Hihetetlen, de sok nő, emiatt az ital miatt nem esik teherbe
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 10. 30. 11:12

Kisbabát szeretnél? Akkor jobb, ha elkerülöd a diétás üdítõket. Egy tanulmány szerint ugyanis a mesterséges édesítõszerek erõsen rontják a teherbe esés esélyeit.

Egy amerikai kutatás szerint azok a leendő anyukák, akik gyakran isznak mesterséges édesítőszerrel ízesített italokat, és a forró italaikba is cukorhelyettesítőket tesznek, veszélyeztetik a petesejtjeik minőségét, és a megfogant embriók egészségét. A kutatók olyan nőket vizsgáltak, akik mesterséges megtermékenyítésen estek át. Az 524 résztvevőt étkezési szokásaikról kérdezték, illetve arról, hogy fogyasztanak-e diétás italokat, és cukorral, vagy mesterséges édesítőszerrel ízesített kávét. Két év alatt a kutatók a termékenységi kezeléseken átesett nők 5548 petesejtjét vizsgáltak meg, és feljegyezték, hogy ezeknél tapasztalható-e formai elváltozás. A mesterséges megtermékenyítés után 2-3 nappal a megfogant embriókat is vizsgálták.

Az eredmények arra utalnak, hogy a diétás és cukros italok fogyasztóinak egyaránt nagyobb esélyük van arra, hogy a petesejtjeiknél valamilyen eltérés legyen tapasztalható. A kutatók egybehangzóan állítják: bár a mesterséges édesítőket sokan egészségesebbnek tartják, mint a cukrot, ez hamis ígéret, ugyanis számos ártalmas hatásuk is van a szervezetre.

A petesejtek különösen érzékenyek a környezeti hatásokra, így nem szabad lebecsülni az élelmiszer-adalékoknak a fogamzóképességre gyakorolt hatását – a kisbabára vágyó párok mindkét tagjának érdemes tisztában lennie az egészséges táplálkozás jelentőségével.

Brit táplálkozástudományi szakértők azonban azzal vágnak vissza ezekre az eredményekre, hogy a mesterséges édesítőket általában azok használják, akik fogyni próbálják. A túlsúly, és a PCOS (policisztás ovárium-szindróma), amelynek egyik jellemző tünete szintén a túlsúly, szintén hátrányosan befolyásolja a nők termékenységét, és a petesejtek minőségét - nehéz tehát eldönteni, hogy a túlsúlyban vagy az édesítőszerekben kell keresni a probléma okát. Ráadásul az sem tisztázott, hogy mekkora adagban ártalmasak a mesterséges édesítőszerek. Az azonban mindenképpen jó ötlet, ha babára vágyva leszoksz a cukorról, és inkább tápanyagokban gazdag, értékes élelmiszereket és italokat fogyasztasz.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.