RETRO RÁDIÓ

5 fajta rák ellen véd Erős Pista különleges hatóanyaga

5 fajta rák ellen véd Erős Pista különleges hatóanyaga
László Béla
Szerző
László Béla
Létrehozva2015. 08. 08. 18:10

Szenzációs kutatási eredmény! Az Erõs Pista, valamint az összes csili és erõs paprika hatóanyaga véd a rák különbözõ formáival szemben. Csökkenti a légzõszervi, valamint a szív és érrendszeri megbetegedéseket, ráadásul fogyaszt is.

Elképesztő eredményeket publikált a legnevesebb kínai orvosi szaklap. Egy átfogó kutatásból kiderült, hogy azok az emberek, akik rendszeresen fogyasztanak erős ételeket, azok jóval tovább élnek, egészségesebbek, mint akik kerülik ezeket.

Jótékony célú emberkísérletek

Kínában egy 9 éven át tartó, 512 ezer emberre kiterjedő kutatásban azt vizsgálták, miként hat a fűszeres ételek, ezen belül a csili fogyasztása a kutatásba bevont 30 és 79 év közötti férfiak és nők egészségi állapotára. Kiderült, hogy akik rendszeresen ettek ilyen ételeket, azok esetében

14 százalékkal alacsonyabb volt az 1000 főre vetített halálesetek száma.

 

Kapszaicin, a csodaszer

Mivel a csili és a többi erős paprika csípősségét a benne lévő kapszaicin okozza, ezért a kutatók ezt a hatóanyagot is alapos vizsgálatnak vetették alá. Úgy találták, hogy a kapszaicin hatékony a prosztatarák, az emlőrák egyes formáival, a tüdőrákkal és a melanomával szemben.

 

Az Egyesült Államok houstoni rákközpontjában azt tapasztalták, hogy laboratóriumi körülmények között

a bőr rákos sejtjei a kapszaicin hatására „öngyilkosságot követtek el”,

mivel a kapszaicin megakadályozta, hogy a rákos sejtek oxigénhez jussanak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megállapítása szerint azokban az országokban, ahol magas a kapszaicin bevitele az étkezési szokások miatt, ott a daganatos halálozási arány a férfiak és nők körében jóval alacsonyabb, mint ahol kisebb az erős paprika fogyasztás.

 

 

Nem csak a rák ellen véd

A kapszaicin emellett védelmet nyújt a légzőszervi, szív és érrendszeri megbetegedések ellen. Fájdalomcsillapítók alapanyag, tapasz illetve krém formában csillapítják a hátfájást, a reumás ízületi gyulladást. Orrsprayben alkalmazva pedig a fejfájást is enyhítheti

 

Antibakteriális hatása sem elhanyagolható, serkenti a keringést, csillapítja a lázat, ráadásul

 

hatékony a zsírégetésben is. Éppen ezért sok ismert fogyasztószer egyik összetevője.

Ezek után aligha tehet mást egy gondos háziasszony, mint hogy csilivel, Erős Pistával kínálja a családnak feltálalt ételeket.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.