MANIMÉKER

Szerző WB

Létrehozva: 2024.03.11.

Kismamaként dolgoznál? Ezekre figyelmeztet a jogtanácsos

Egy gyermek vállalása csodálatos időszak a szülők életében, azonban fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen szabályok vonatkoznak a kismamák foglalkoztatására terhesség alatt és a szülés után- hívta fel a figyelmet Dr. Mezei-Rácz János, a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. jogtanácsosa.

1. Szigorúan bizalmas! 

Fontos tudnunk, hogy nem vagyunk kötelesek bejelenteni a terhességet a munkáltató felé. Családalapítási terveink és a várandósság ténye magánügy, így például az állásinterjún sem vagyunk kötelesek elmondani, hány gyermekünk van. Fontos azonban tudni, hogy a felmondási védelemhez részesüljünk, tájékoztatnunk kell a munkáltatót a gyermekáldásról. 

2. Az utolsó pillanatban 

Ha a munkáltató úgy közöl felmondást, hogy a munkavállaló előzetesen nem tájékoztatta őt a terhességről, akkor a kismama a felmondás közlésekor vagy azt követően is bejelentheti a várandósság tényét. A munkáltatónak a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül vissza kell vonnia a felmondást, így a munkaviszony nem szűnik meg. Ha ezt elmulasztja, a felmondás jogellenes lesz. 

 3. A baba az első helyen! 

Ha a várandós nő nem képes megfelelően ellátni a korábbi munkakörében előírt feladatokat, mert például fizikai munkát végez, a munkáltatónak módosítania kell a munkafeltételeken, illetve a munkaidő-beosztáson. Ha ezek a változtatások nem elegendőek, más munkakört kell felajánlania. Végül, ha a megfelelő foglalkoztatás nem lehetséges, a kismamát fel kell menteni a munkavégzés alól. 

 4. Kevesebb nem lehet 

Ha a munkavállaló elfogadja a felajánlott munkakört, akkor a felajánlott munkakörnek megfelelő alapbérre jogosult, amely nem lehet kevesebb, mint az eredeti munkaszerződése szerinti alapbér. Ha azonban a várandós munkavállalót felmentik, erre az időre az alapbére illeti meg, kivéve, ha a felajánlott munkakört alapos indok nélkül nem fogadja el. 

 5. Kötelező az ágynyugalom 

Amikor azt halljuk, hogy valaki veszélyeztetett terhes, vagy éppen nem tudja már ellátni a munkáját várandóssága miatt, akkor nem szülési szabadságon van, hanem keresőképtelensége miatt táppénzen. A táppénz összege a jövedelem 60 százaléka, de a napi összeg nem haladhatja meg a minimálbér kétszeresének harmincad részét. 

 6. Veszélyes a túlóra  

Várandós munkavállalók esetében külön szabályok vonatkoznak arra, hogy mikor és milyen munkaidő osztható be számukra. Éjszakai munkavégzésre nem lehet őket beosztani, és rendkívüli munkaidőt, azaz túlórát sem lehet rájuk kiszabni. Fontos továbbá, hogy egyenlőtlen munkaidő-beosztást csak az érintett munkavállaló hozzájárulásával lehet alkalmazni, és heti pihenőnapjaikat aránytalanul nem lehet beosztani. 

 7. Orvosi vizsgálat munkaidőben 

Tévhit, hogy a munkáltatónak minden terhességgel kapcsolatos orvosi vizsgálatra el kell engednie a kismamát munkaidőben. Csak a kötelező orvosi vizsgálatokra kötelező engedélyezni a távollétet, és csak abban az esetben, ha a vizsgálat kizárólag munkaidőben végezhető el. Az orvosi vizsgálat idejére a várandós munkavállalót távolléti díj illeti meg. 

 

terhes, várandós, kismama
Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció)

Ezeket sem árt tudni - tippek a Fanny magazintól

 

1. Visszatérés a munkába 

Ha a munkavállaló szeretne visszatérni a munkába, időben jeleznie kell ezt a munkáltató felé. A munkáltatónak ezután kötelessége a jelzéstől számított 30 napon belül a munkavállalót állományba venni. A dolgozó visszatérését követő 60 napon belül ki kell adni a szülési szabadság alatt felhalmozott rendes szabadságokat. 

 

2. Nincs üres pozíció 

Ha az édesanya a gyermek hároméves kora előtt szeretne újra dolgozni, akkor a munkáltató köteles az újbóli foglalkoztatásra, és csak kivételes esetekben szüntetheti meg a munkaviszonyt. Ilyen lehet például, ha a munkahelyen nincs olyan betöltetlen munkakör, amely megfelelne a munkavállaló képességének, végzettségének, gyakorlatának, vagy ha a munkavállaló az ilyen munkakörre tett ajánlatot elutasítja.  

 

3. Azonnali hatállyal 

Ugyanígy elbocsátásra kerülhet sor, ha a munkavállaló a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. 

 

4. Magasabb lesz a fizetés 

Ha sikerül az eredeti munkakörben dolgozni, a munkáltatónak kötelessége ajánlatot tenni a munkabér emelésére, figyelembe véve az azonos munkakörben foglalkoztatott munkavállalók átlagos éves béremelését. Ha nincsenek azonos munkakörben foglalkoztatott munkavállalók, akkor a ténylegesen megvalósult átlagos éves béremelés mértéke az irányadó.  

 

5. Új munkakör, új szabályok 

Gyakran előfordul, hogy megszűnik vagy már más betöltötte azt a munkakört, ahol a kismama eredetileg dolgozott. Ha a munkáltató más pozíciót biztosít a számára, a munkaszerződés is módosul, így természetesen eltérhetnek a feltételek, beleértve a munkabért és a munkaidőt is. 

 

6. Osszuk be másképp! 

Lehetőség van arra, hogy a szülő teljes állás helyett részmunkaidőben dolgozzon: egy vagy két gyermek esetében a gyermek negyedik életévéig, háromnál több gyermek esetében a legkisebb gyermek hatéves koráig. Ebben az esetben a munkaszerződést módosítani kell, azonban a munkaidő csökkentésével arányosan csökkennek a juttatások is. 

 

7. Nincs többé védelem 

A szülőt a gyermek három éves koráig illeti meg a felmondási idő, de csak akkor, ha ebben az időszakban a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságát tölti. Ez azt jelenti, hogy a munkavállaló munkaviszonyát akár az első napján vagy az addig felhalmozott szabadság első napján is megszüntethetik, mivel megszűnik a védelem. 

 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek