tóth gabi
Első babáját várja a gyerekként megismert énekesnő. Patai Anna már feleség és hamarosan anyai örömök elé néz.
Patai Anna még kislányként lopta be magát sokak szívébe. 2010-ben, tizenegy évesen, a Megasztár című tehetségkutatóban feltűnve ismerte meg a közönség. A mosolygós kislány azóta felnőtt: karrierje mellett munkahelye van, feleség lett, s mint a napokban kiderült: első gyermekét hordja a szíve alatt! A Ripost-nak boldogan mesélt a várandósságáról.
Annának a Megasztárban való szereplése után rögtön beindult a karrierje, saját dalai, videóklipjei jelentek meg, színházi szerepeket kapott, 2014-ben pedig Japánban is elindult egy nemzetközi énekversenyen, ahol második helyezést ért el. A mára 24 éves lány több lábon áll: énekesi karrierje mellett a Rádió Dikh műsorvezetője és a Dikh TV-nél is dolgozik. Közben magánélete is robog előre: tavaly összeházasodott diákkori szerelmével, Bencével, s a napokban bejelentették: első gyermeküket várják. Anna most a Ripost-nak mesélt a részletekről:
A férjemmel mindig is szerettünk volna fiatalon szülővé válni
– mesélte lapunknak a 24 éves énekesnő.
„Ez az álmunk hamar valóra is válik. Bár terveztük, mégis alig akartam hinni a szememnek, amikor a teszt pozitív lett. A férjemmel együtt vártuk az eredményt. Egy digitális tesztet használtam, nem két csík, hanem egy plusz jel jelent meg. Bár tudtam, hogy mit jelent, az első kérdésem az volt, hogy: ez most tényleg az? Azt rögtön megbeszéltük, hogy a nagy bejelentéssel megvárjuk a 12. hetet, biztos, ami tuti alapon” – mesélte vidáman Anna.
„Minden a lehető legnagyobb rendben alakult, boldogabbak nem is lehetnénk. El kell ismernem, nagyon nehéz volt idáig titokban tartani a boldogságunkat. Tényleg senki sem tudott róla: nem rég A Dalban is szerepeltem, s ott sem mondtam még el. Én már látom magamon, hogy pocakosodok, de Kerényi Virág olyan szuper ruhát tervezett nekem a produkciómhoz, ami takarta a hasamat, pedig nem ez volt a cél a szettel.” – idézte fel a kismama.
„Még nem tudjuk fiú vagy lány lesz-e a baba. Tetszenek a nem-bejelentő partik, de én biztosan nem bírnám ki, hogy ne tudjam meg azonnal” – nevetett Anna, majd hozzátette, addig neveken sem gondolkoznak, amíg nem biztosak a pici nemében.
Nagyon jól érzem magam, szeretnék az utolsó időszakig koncertezni és dolgozni a tévében, rádióban. Szülés után pedig szeretném kiélvezni a babázást, de nem szeretnék sokáig távol maradni a munkától sem. Szerintem az én szakmám jól összeegyeztethető az anyasággal.
„Szerencse rosszullétek nem kínoztak, csak azt érzem, hogy nap végén már nagyon jól esik lefeküdni és aludni egy jót. Bencével nem aggódjuk túl a várandósságomat, persze figyelek, hogy például ne emeljek nehezet. Fiatalos, vagány szülők leszünk” – tette hozzá Anna.