RETRO RÁDIÓ

Dupla annyi állás lesz a hiperekben!

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 10. 28. 16:08

Kötelezõ létszámminimumot írna elõ a kormány a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületû áruházakban. Hamarosan rengeteg új munkahelyre kereshetnek embereket!

A Magyar Idők információi szerint, rövidesen a parlament elé kerül egy olyan jogszabálytervezet, amely előírná a kiskereskedelmi vállalkozásoknak, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű áruházaikban a nyitvatartási idő alatt 70 négyzetméterenként legalább egy alkalmazottnak a vásárlók rendelkezésére kell állnia, vagyis a jövőben alapterülethez kötnék a kötelezően alkalmazandó munkatársak számát. 

A kiskereskedelemben egyre kritikusabb munkaerőhiány megoldását segítő piacszabályozó intézkedés azt célozná, hogy megfelelő létszám mellett javuljon az áruházi szolgáltatások színvonala, egyúttal hatékonyabb legyen a boltok működése, a fogyasztók kiszolgálása.

Az elmúlt években a legtöbb áruházláncnál elmaradtak a béremelések, aminek köszönhetően mostanra több ezer betöltetlen állást jegyeznek a karácsonyi bevásárlási rohamra készülő vállalatok. Az átlag alatti bérek mellett az is fokozza a létszámhiányt, hogy a lehető legkevesebb dolgozóval, munkakörök összevonásával, műszakok megszüntetésével igyekeztek spórolni a láncok. Ez mostanra a kereskedelmi alkalmazottak kóros leterheltségéhez, bérfeszültséghez, a képzett munkatársak elvándorlásához vezetett – hívta fel a figyelmet a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete.

Ágazati becslések szerint a várhatóan 2016-ban életbe lépő rendelkezés azzal járna, hogy a hiper- és szupermarketekben, diszkontokban a munkáltatóknak átlagosan a duplájára kellene emelniük a dolgozók jelenlegi létszámát. Vagyis számítani lehet arra, hogy rengeteg új munkahelyre keresnek hamarosan embereket!

Amennyiben a foglalkoztatási minimum előírása életbe lép, ha a dolgozók jövedelme nem is emelkedik, a kötelező létszámnövelés hatására jelentősen könnyebb lesz az áruházi alkalmazottak munkavégzése.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.