Létrehozva: 2019.06.14.

Több mint 17 milliárd ok arra, hogy az Eurojackpottal játssz!

Óriási nyeremény várja azokat a játékosokat, akik ezen a héten az Eurojackpoton játszanak. A várható fõnyeremény ugyanis meghaladja a 17 milliárd forintot, amely közel két és félszer több mint az eddigi legnagyobb magyar lottónyeremény.

Szerző Tóth Balázs

Az Eurojackpot története egészen 2012 márciusáig nyúlik vissza, hiszen hét ország részvételével ekkor tartották a játék első sorsolását. Alig több mint két hónappal később egy német szerencsés akkori árfolyammal számolva több mint 5,5 milliárd forintot nyert. Az Eurojackpot jelenleg már 18 országban érhető el, Magyarország 2014. október 10-én csatlakozott a játékhoz.

 

Az Eurojackpot főnyereményét egy alkalommal nyerte meg magyar játékos, de az alacsonyabb nyerőosztályokban hetente különböző nagyságrendű összegekkel gazdagodnak a szerencsések. A nyertes-statisztikát böngészve az alábbi érdekességeket mondhatjuk el:

A magyarországi bevezetés óta az eddigi sorsolásokon 34-szer sorsolták ki a 16 és 46 számokat és 30-szor az 1 és 24-es számokat, míg a 13-ast 25-ször. További érdekesség, hogy a két legnagyobb hazai nyereményt elérő játékos kedvencei között is szerepelt a 13-as szám.

 

2018. június 8-án egy magyar játékos a megjátszott hét száma közül „csupán” hatot talált el, mégis milliárdos lett: 5+1 találatával ugyanis közel 1,3 milliárd forintot nyert.

 

A számok alapján az is elmondható, hogy valóban megéri Eurojackpoton játszani: a 4+1 nyerőosztálynál alacsonyabb szinten ugyanis minden héten volt legalább négy szerencsés, aki a játék minimum tétjének (680 forint) több mint háromszorosát nyerte meg.

 

Az Eurojackpot sorsolását ezen a héten is pénteken, 21 és 22 óra között tartják a finnországi Helsinkiben, melyet a játékosok a sorsolást követően, felvételről tekinthetnek meg a Szerencsejáték Zrt. Youtube csatornáján.

 

A szerencse bárkire rátalálhat, így érdemes még a pénteki sorsolás előtt beikszelni a 7 nyerőszámot!

Szerző Tóth Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor