RETRO RÁDIÓ

Rekord közeli az Ötös- és Hatoslottó e heti várható főnyereménye

Rekord közeli az Ötös- és Hatoslottó e heti várható főnyereménye
Szenes Péter
Szerző
Szenes Péter
Létrehozva2019. 03. 21. 11:40

Az Ötöslottó mellett a Hatoslottó e heti várható fõnyereménye is elérte minden idõk harmadik legmagasabb összegét. Most szombaton az Ötöslottón 3,414 milliárd forint a tét, a vasárnapi Hatoslottó sorsoláson pedig 1,555 milliárd forintot tudhat magáénak a szerencsés, aki egyedül találja el a kihúzott számokat.

Az Ötöslottó sorsolások történetében többször előfordult már,
hogy két szerencsés is telitalálatot ért el. 1960-ban az a meglepő
eset állt elő, hogy ugyan három szelvény nyert, valójában a
főnyereménynek két nyertes örülhetett. Ez pedig úgy történt,
hogy a két játékos közül az egyik nem egy, hanem két
alapjátékkal játszott, és mind a két szelvényen ugyanazt az öt
számot jelölte be. Egyes városi legendák szerint a nyertes először
elment a lottózóba, de hazafelé már nem találta az igazoló
szelvényét, ezért a biztonság kedvéért újra megjátszotta
szerencseszámait.
 Később viszont megtalálta korábban feladott
szelvényét, így megosztva a nyereményét a másik telitalálatossal,
az akkori főnyereményalap kétharmadát vihette haza.



A szerencse bárkit megtalálhat, így érdemes még a héten beikszelni
azt az 5 vagy 6 számot, amelyek életre szóló szerencsét hozhatnak.

 



Bár az Ötöslottó és a Hatoslottó rekord magas jackpotjai még
gazdájukat keresik, a Magyarországon idén már öt éve játszható
Eurojackpot főnyereménye viszont múlt hét pénteken elkelt, akkor
egy igazán mázlista külföldi játékos markát bruttó 53 millió
euró ütötte.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.