RETRO RÁDIÓ

Három helyszínen is elkezdődött Békés megye útjainak felújítása

Három helyszínen is elkezdődött Békés megye útjainak felújítása
P. Petra
Szerző
P. Petra
Létrehozva2018. 05. 07. 16:36

Összesen közel 8 kilométernyi útberuházás valósul meg, melyek közül a Tarhos-Békés-Gerla részprojekten a Duna Aszfalt és a Hódút konzorciuma dolgozik. Ezen felül a gyulavári bekötõút 1,6 kilométere és a Gyomaendrõd-Dévaványa útszakasz is megújul.

Békés megyében három helyi úton is közlekedésfejlesztési beruházások indultak el: összesen közel 8 kilométernyi pályát újítanak fel az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával. A Magyar Közút Nzrt. beruházásában országosan több mint 526 kilométernyi utat újítanak fel, melyből idén Békés megyére 25 kilométernyi fejlesztés jut majd a tervek szerint – derült ki az állami tulajdonú vállalat sajtóközleményéből.

A Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. konzorciuma két külön részszerződésben vállalta a TarhosBékés, és Gerla térségében haladó 4328-as jelű út felújítását a 0+050-es és 1+497-es, illetve a 2+477-es és a 3+975-es kilométerszelvények között – derül ki a közbeszerzési adatokból. Az összesen 3 kilométeres szakaszból most másfél kilométert érint a Magyar Közút tájékoztatása. A két beruházás összköltsége itt mintegy 374 millió forint lesz.

Emellett szintén elindult a Dévaványát és Gyomaendrődöt összekötő 4,6 kilométeres pálya felújítása is, illetve a gyulavári bekötőút 1,6 kilométerén is megújul az út. A tarhosi és gyulavári munkálatok várhatóan 60 nap alatt érnek véget, Dévaványánál pedig 210 napig fognak dolgozni a kivitelezők.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.