RETRO RÁDIÓ

A Hódút fejezi be a Tisza-tó körüli kerékpárutat

A Hódút fejezi be a Tisza-tó körüli kerékpárutat
P. Petra
Szerző
P. Petra
Létrehozva2017. 12. 04. 12:25

A Poroszló és Tiszafüred közötti 9 kilométeres szakasz építése tavasszal indul, a tervek szerint 2019 nyarára készül el, menetesítve a bicikliseket a 33-as út veszélyeitõl. A projektben 273 méter hosszú, konzolos tartószerkezeten nyugvó átkelõt építenek.

A napokban lezárult közbeszerzési eljáráson négy ajánlattevő közül a Hódút Kft. nyerte el a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút megépítésére kiírt közbeszerzést. A hírt Révész Máriusz, kerékpározásért felelős kormánybiztos szerdán a fejlesztés helyszínén közölte.

Beszámolójából kiderült, a kivitelezés jövő tavasszal kezdődik, az új út a tervek szerint 2019 nyarára készül el. Ezzel a projekttel teljesen körbekerékpározhatóvá válik a Tisza-tó. A 9 kilométeres szakasz hazai költségvetési forrásból, mintegy nettó 3,1 milliárd forintból épül meg.


Dobogós helyen állunk Európában

A politikus hozzátette, a Tisza-tó töltéséről ez évtől kitiltott autóforgalom hozadékaként

a kiskörei vízlépcsőnél október végéig 30 ezer kerékpárost regisztráltak, mely 50 százalékos növekedést jelent 2016 egészéhez képest.

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő a tájékoztatón hangsúlyozta, ma Magyarországon több millió ember kerékpározik, Dánia és Hollandia után ebben a mutatóban lakosságarányosan a dobogó harmadik fokán állunk Európában.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.