RETRO RÁDIÓ

M4: a Duna Aszfalt, az Euroaszfalt és a Colas kivitelez Üllő és Cegléd között

M4: a Duna Aszfalt, az Euroaszfalt és a Colas kivitelez Üllő és Cegléd között
P. Petra
Szerző
P. Petra
Létrehozva2017. 02. 17. 16:37

A 44 kilométeres szakasz jelentõs része új nyomvonalon épül, a beruházás hat települést tehermentesít az átmenõ forgalom alól.

Kihirdették a közbeszerzés győzteseit az M4-es gyorsforgalmi út Üllő és Cegléd közötti szakaszára. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a 44 km hosszú szakasz fejlesztése két ütemben épül.

  • Az első ütemet Üllő és Albertirsa között (30 km)

  • a Duna Aszfalt Kft. – EuroAszfalt Kft. konzorcium végzi el 52,1 milliárd forintért,

  • a második ütemet Albertirsa és Cegléd között (14 km) között

  • a Colas Út, Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítési Kft. konzorcium kivitelezi 20,48 milliárd forintért.

    Kilenc csomópont és két pihenő is megépül

    Az első ütemben Üllő-Albertirsa között új nyomvonalon valósul meg a kétszer két sávos gyorsforgalmi út. Ugyanakkor Albertirsa és Cegléd között a kétszer egy sávos szakaszokat bővítik kétszer két sávosra – illetve a már meglévő kétszer két sávos szakaszokat felújítják.

    A projektben összesen 9 különszintű csomópont létesül. Komplex pihenő épül emellett Cegléd térségében, egy egyszerű pihenő pedig Pilis közelében. A szakasz megépítésével tehermentesül az átmenő forgalom alól Monor, Monorierdő, Pilis, Albertirsa, Ceglédbercel, Cegléd.

    Az útszakasz megépítéséhez szükséges forrás a hazai költségvetés terhére biztosított, a munkák 2017 elején kezdődnek és 2019 harmadik negyedévére fejeződnek be.

    Ripost hírek

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.