RETRO RÁDIÓ

25 éves problémát oldott meg az Újfehértó-Nagykálló összekötő út felújítása

25 éves problémát oldott meg az Újfehértó-Nagykálló összekötő út felújítása
P. Petra
Szerző
P. Petra
Létrehozva2017. 02. 17. 16:24

A Duna Aszfalt, az Euroaszfalt és a Strabag kivitelezésében felújított 4912-es út a 4-es fõúttal biztosít összeköttetést Nagykállónak.

Átadták a két ütemben felújított 4912-es út befejező szakaszát Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A komplex útfelújítási program keretében megújult, 19 kilométeres út Újfehértót köti össze Nagykállóval, a beruházást a Duna Aszfalt Kft., az EuroAszfalt Kft. és a Strabag Általános Építő Kft. alkotta konzorcium kivitelezte.

Az út átadásokor Szilvai József Attila, a Magyar Közút műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, a felújítás során ezen a szakaszon 8000 köbméter aszfalt, 3700 köbméter cement és 4600 köbméter sóder került beépítésre. Az úton az aszfaltozás mellett optikai fejlesztéseket is végeztek: vezető oszlopokat és prizmákat helyeztek ki.

A két ütem együttes költsége 1 milliárd 965 millió forintot tett ki. Az átadón szintén jelen levő Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a felújítással 25 éves probléma oldódott meg Újfehértó, Érpatak és Nagykálló lakosai számára.

A 4912-es út jelentőségét az adja, hogy Nagykálló és Érpatak irányából a 4-es főút felé, míg Újfehértó felől az M3-as autópálya, illetve a Nyírség felé biztosít összeköttetést.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.