
A BKK szabályzata szerint pótdíjat fizettethetnek érte, vagy kizárhatnak az utazásból. A várost járva úgy tûnik, mégsem teszik!
Egyértelmű, ha nincs jegyünk: megbüntetnek. Olyat is láttunk már, hogy a sofőr leszállíttat valakit, vagy nem enged felszállni. Ezeken kívül számos esetben lenne lehetőségük az utasokat szankciókkal sújtani, amit nap mint nap látunk a tömegközlekedési eszközökön, mégsem történik semmi. Sőt, több „elengedett” bliccelőt látni, mint olyat, akit megbüntetnek.
A szabályoknak akkor van értelme, ha mindenkire egyformán vonatkozik. Nincs kivétel. Ez általánosan elfogadott, kivéve, ha mi szeretnénk a kivétel lenni. És szeretnénk. Megnyugtatásul itt van néhány példa, amikor megbüntethettek volna, de megúsztuk.
Az utazáshoz való jog
Kizárhatnak az utazásból, ha bódultak, vagy ittasak vagyunk. Ki ne utazott volna haza néhány sör, házibuli, vagy a Deákon töltött este után? Mégsem kellett leszállni az éjszakairól. A hátulütője ennek az, hogy a félig magatehetetlen hajléktalannak sem kell leszállnia.
A botrányos viselkedés is kizáró ok a BKK szabályzata szerint, ahogyan a többi utas megzavarása is. Biztos, hogy tettünk már olyat, amivel másokat megzavartunk, és láttunk is már olyat, hogy valaki üvöltözik a 3-as metrón. Nem volt szankciója.
Leszállíthatnak, ha csomagolatlan, vagy nem visszazárható csomagolású élelmiszert vagy italt felviszünk a járművekre, és azzal mások ruháját, vagy testi épségét, vagy a jármű tisztaságát veszélyeztetjük. Valljuk be töredelmesen, vittünk már haza kenyeret, ami morzsáz, szálltunk már fel energiaitalos dobozzal, és láttunk szalonnát majszoló fedél nélkülit. Senki nem mondta, hogy leszállás!
Fun fact: A 6 éven aluli gyermek kísérő nélkül nem utazhat, ami rendben is van, viszont 10 db 6 éven aluli gyermek kíséretéhez elég egy fő.
Tilos a járműveken
Fagylaltozni, ételt és italt fogyasztani, rádiót vagy egyéb hangot adó készüléket olyan hangerőn hallgatni, amely a többi utast zavarja. A fagyizást kivéve tuti megszegtük már egyiket-másikat ezek közül, de látni is látunk erre példát bőven. Elfogadható, ha valakinek nincs pénze fülhallgatóra, és amit a telefonhoz adtak, elromlott, de álljon ellen hazáig a féktelen vágynak, hogy meghallgassa a kedvenc számát. És a kolbászos szendvics is eláll hazáig.
Néhány szabály, amik megszegését nem sűrűn látni: tilos a BKK járművein görkorcsolyázni, gördeszkázni, rollerezni, kerékpározni. És viszonylag az is ritka látvány, hogy 5 kg-nál nehezebb propán-bután gázpalackot szállítson valaki, ami egyébként szintén tilos.
Sűrűn látni viszont kutyát szájkosár nélkül szállító kedves utastársat, vagy a megállókban, fel- és leszállópontokon, végállomásokon bármilyen árut vagy szolgáltatást nyújtó árusokat. Biztosan vettünk már "olcsó" paprikát, vagy csomagolópapírt, és nyalt már meg minket szájkosár nélküli kutya is, ami még a jobbik eset. Nem jött oda senki, hogy ejnye-bejnye.
A mozgólépcsőkön kutyát csak felemelve lehet szállítani, a nagytestűeket, amiket nem lehet felemelni, mert túl nehezek, be kell jelenteni az ott dolgozóknak, és az álló mozgólépcsőn kell le, vagy felvinni. Ennek ellenére nem sok, a kutyáját ölben cipelő utast látni a mozgólépcsőn. Nem is sűrűn halljuk, hogy "Értse meg, hölgyem, meg kell büntetnem, mert nem volt ölben az eb!" Egyébként a mozgólépcsőre leülni is tilos.
Van néhány szabály, amikről nem feltétlen tudunk, de komoly pénzt fizethetünk, ha megszegjük
Pótdíjat köteles fizetni az, aki:
Kézipoggyász (ideértve gyermekkocsi, kerekesszék és kisméretű kerékpár) szállítása a BKK járművein:

