Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2022.10.29.

Ilyen nőt kért Istentől a TV2 sztárja - Fotó

Bari Laci gyermekkora óta szoros kapcsolatot ápol Istennel.

Szerző Angie

Bari Laci kérte és megkapta álmai nőjét, akit hite szerint Isten küldött neki. A Sztárban sztár leszek! versenyzője mélyen vallásos, nem is saját magának tulajdonítja a sikereit, ahogy a boldogságát sem.

Fotó: TV2

"A barátnőmet Istennek köszönhetem! Egy nap kimondtam, hogy milyen lányt szeretnék, és másnap rám írt. Hála Istennek fél éve rám talált a szerelem. Senki másra nincs szükségem rajta kívül. Mindig érettebb voltam a saját korosztályomnál és az utóbbi időben már belefáradtam, hogy a lányokban nem találom meg, amit keresek. Elég volt a csajozásból is, és szükségem volt egy olyan emberre, aki nem csak a hangom miatt szeret, hanem azért is, aki vagyok. Aki lát engem és értékeli azt, amilyen ember vagyok. Persze a zene kilencvenkilenc százaléka az életemnek, de az a maradék egy százalék nem volt ott senkinél. Most úgy érzem, hogy a barátnőm az a személy, akinél jó helyen van" - áradozott az énekes, aki nem tagadja, a vallás felelős életvitelt követel meg tőle, de szerencsére a szerelme is osztja ezt a nézetet, így e téren is támaszai egymásnak.

Együtt tervezik a jövőt (Fotó: Bari Laci)

"Már az első két hétben olyan mély dolgokról beszélgettünk, amikből kiderült, szinte ugyanolyanok vagyunk. Közös az érdeklődésünk és az értékrendünk. Emerance egy nagyon komoly, vallásos lány, magas értékrenddel bír, amit tisztelek és szeretek benne. Pontosan egy ilyen lányt képzeltem el magamnak. A kapcsolatunkat nagyon komolyan gondoljuk, őt képzelem el a feleségemnek, de nem sietünk el semmit. Építjük a kapcsolatunkat, lépünk szintről-szintre. Jelenleg egzisztencia, szakma, karrier kell mind a kettőnknek, és egymást támogatva felépítjük a közös jövőnket."

 

Ha Isten velem, ki ellenem?!

"Már gyerekként is Istennek köszöntünk meg mindent és hozzá imádkoztunk, ha történt valami jó, vagy rossz. Hiszünk és bízunk benne. Mindig azt mondom: Ha Isten velem, ki ellenem!?" - mondta büszkén Laci, aki szerint nem kell templomba járni ahhoz, hogy kapcsolatban legyen a Mindenhatóval, de a kapcsolat elengedhetetlen.
"A vallásnak varázsa van! Furcsán hangozhat, de kiskoromtól, amit kimondok, vagy nagyon szeretnék, az megvalósul. Rengeteg ajándékot kapok Istentől, így muszáj valamilyen formában ezt visszaadnom neki. Ezt úgy tudom megtenni, hogy erkölcsösen élek, imádkozom és minden körülmények között bízom benne" - fejezte be az énekes, aki vasárnap este is szeretné produkciójával elvarázsolni a közönséget.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek