RETRO RÁDIÓ

Dúl a szerelem: így imádja egymást Sáfrány Emese és TNT Inti

ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2022. 08. 28. 13:20

A páros kapcsolatára nemrégiben derült fény.

Idén tavasszal jelentette be Sáfrány Emese, hogy alig egy évvel kisfia, Nolen születése után véget ért a kapcsolata párjával, Hornyák Ádámmal. 

A szerelmesek négy éven át voltak együtt, és bár tavaly augusztusban a szerelmük megkoronázásaképpen megszületett a gyermekük, mégis különváltak az útjaik.

 

Emese sorsa ezután váratlan fordulatokat vett, kijutott neki a bánatból is: július elején VV Anettel vettek részt egy ayahuasca-szertartáson, aminek során az egykori valóságshow-sztár hallucinálni kezdett és életveszélyesen megsérült. Emese emiatt magyarázkodni kényszerült a sajtóban, mert sokan azzal vádolták, nem figyelt eléggé a barátnőjére.

Nemrégiben azonban kiderült, hogy a szerelem is rátalált: Zuber Krisztiánnal, művésznevén Intivel, a TNT együttes tagjával egymásba szerettek, azóta pedig rengeteg közös programot szerveznek.

A pár jelenleg Olaszországban nyaral, Inti Triesztből osztott meg romantikus fotót.

Bírjuk egymást, na!

- írta az Instagram-oldalán.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.